Lánczos Zoltán: Esztergom környéki babonás történetek

Az ördögbarlang mondája. Pilisszentlélek lakol a XVI

II.-XIX. században elszigetelten, szegény sorsban, az erdőből es a kövekből éltek. Valamikor üveghutájuk is volt, később a fakitermelés mellett a mészégetás lett fő kereseti forrásuk. Meséik, mondáik is erdőkkel, kövekkel és barlangokkal kapcsolatosak. A legpoetikusabb és tanmesének is beillő ezek közül "Az Ördögbarlang mondája", melyet Dr. Körösi László jegyzett fel egy hutai ember elbeszélése alapján. Volt egyszer egy szegény szentláleki pásztor ember, aki sokat hallva azokról a kincsekről, melyeket az ördögbarlangban még senki sem volt képes megközelíteni. A hagyomány szerint e kincseket nem sárkányok vagy hasonló szörnyek őrzik, hanem két kard, melyek a barlang belső torkában állandóan fel és alá járnak és igy a szüle nyiláson áthaladni akarónak elkerülhetetlenül leütik a fejét. A pásztor hosszas töprengés után rászánta magát, hogy ha törik vagy szakad, megszerzi a kincseket. Részletes tervet dolgozott ki. Gyertyákat és 2-3 napra való élelmet vett magához, majd újhold éj szakáján,pontosan tizenegy órakor, bement a barlangba. Óvatos tapogatódzás után eljutott a barlangszükület ama részéig, ahonnan a monda szerint még ember nem tért vissza. Egy tárva-nyitva álló ajtót pillantott meg, mely előtt két pallós-szerü kard lengett fel és le. "ügyesen kiszámitotta azt a pillanatot, amikor sértetlenül át tudott surranni a veszélyes vonalon. Megkönnyebbülten lélekzett fel, amikor háta mögött látta lengeni a kardokat. De nem sokáig tartott az öröme. A kardok mozgása megszűnt, de az addig nyitva volt ajtó nagy robbajjal becsapódott és elzárta a viszszavonulás útját. A pásztor azonban nem adta fel a reményt,hogy ki tud jönni az üregből, remélve, hogy talál majd egy másik kij áratot. Egy napig tartó botorkálás után egy hatalmas teremszerű üregbe jutott, ahol óriási ládákat és hordókat talált, melyek