Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv

XVIII. Az esztergomi nép

Hegymeg, Sashegyallya, Borshegy, Öreg Kúria, Góré, Galagonyás, Kőallya, Vaskapu, Basaharcz (történeti), stb. szép elnevezések bizonyítják. De akad néhány érdekes hagyomány is. Ilyen például az u. n. Szamár-hegy mondája. Van egy hegye Esztergomnak a Duna partjához közel, melyet a nép Szamár-hegynek nevez. A földrajz Zamárd-hegynek hívja. Erről a gyönyörű hegyről külön hagyománya van az esztergomi népnek. Mikor a törököket elverték Bécs alól, s a félhold fénye teljesen elhomályosodott, az esztergomi bég is érezni kezdte a vesztét s nagy kincsei biztosítására gondolt. Egyszerre csak néhány rabszolgával egy óriási szamarat faragtatott a Zamárd-hegy tetején. Nem tudták mire vélni a nagy szörnyeteget. A teljesen rabszolgai természetű nép nem is mert sokat beszélni róla, mert már ember-öltők óta hozzá volt szoktatva a némasághoz. A törökök ráfogták, hogy a nagy kőszamár valami török jel a várbéliek számára. Majd onnan fognak kigyúlni az őrtüzek, ha az igazhívőket veszedelem fenyegeti. Az események megdöbbentő változatokban következtek egymásután. Bécs után a véres párkányi katasztrófa s Párkány után nemsokára Esztergom vivása és bevétele. A győzedelmes felszabadítók a kitisztított török mecsetben hirdették a szabadság napján; a török kitakarodott. Mielőtt átadták volna a várat, megállapították a feltételeket, írásban is meg szóval is. A hősök lovagok is voltak s megtartották az irást is, a szóbeli kikötést is. A megsemmisített bég azt kérte a győzőktől, hogy hadd vihessék el magukkal a szomszéd hegyen álló szamárszobrot. Nem sokáig beszéltek róla, hanem beleegyeztek a törökök kívánságába. Ezek azután, mikor hajókon és tutajokon leereszkedtek a Dunán, megállapodtak a hegy lábánál s lehozták onnan a nagy kőszobrot. Ez volt az utolsó munkájuk, de kincses munka volt; mert a szamár üres belseje teli volt kincsekkel, így mentette meg a török várparancsnok az esztergomi török