Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv

XVIII. Az esztergomi nép

XVIII. Az esztergomi nép. /" /I törökvérű Karák, a sváb eredetű Stróblik, Kellerek, / I Grúberek, Tágenek, Krísnajderek és Sajgerek, a tót Kr JL származású Drevenkák és Betákok, a rácz ivadéku Bodonicsok, Kubovicsok, csak kivételek a legtisztább magyar nevek között, a milyenek Meszes, Búzás, Hegedűs, Patkó, Kerekes, Horvát, Dinnyés, Dejcző, Bekő, Sovány, Ispány, Gerendás, Csente. De a jó hangzású magyar jobbágy nevek mellett akárhány nemesivel is találkozunk. Az esztergomi nép teljesen magyar minden ízében. A beházasodott vagy betelepedett közel vidéki svábok vagy tótok alig egy-két esztendő múlva teljesen megmagyarosodnak. És ennek egyszerű oka az, hogy az esztergomi néppel csak a maga nyelvén lehet boldogulni. Az esztergomi nép a maga külön városában, a maga külön ősi szokásai közt, megőrizte a maga külön viseletét és nyelvét is. Az esztergomi népnyelvjárás a dunai nyelvjárás főcsoportjába tartozik. Első természete is az í-skedés. Az irodalmi é helyébe mindenüvé í-ket mond. így származik azután az ilyen szólás: - De szíp kíped van ídes rúzsám; de íde's szád van lelkem, akárcsak a lípes míz; szeretník a vőfiínye'd lenni. - Olyan igenyessen erigygyé akár a fírísz. De az i-ket meg gyakran közép é-kké módosítja: - Ve'rrad má Jancsi, fogd a ve'llát nos oszt ereggyé ki vinye'gét vágni, mert istenugyse megszó a velág. Az o helyett szereti a nyíltabb a-t. - R//nda a\\ó szípen vág. De viszont az o-t cseréli az a helyébe. -Jó szovaztá máma, gyere hozzám vocsorára. A ragok l-jét nem ismeri a népnyelv. - Siesse' a he'gyrű, hozzá a Jánoséktú uj bort. 114