Kénerné Majer Mária: A munkásbiztosítástól a nyugdíjbiztosításig

39 rokkantság, árvaság esetére kötelező biztosítás kérdésében. Hosszas előkészületek után dr. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter terjesztette a képviselőház elé a törvényjavaslatot. A javaslat elfogadása után mint az 1928. évi XL. törvénycikket iktatták be az ország törvényei közé, 1929. január l-jén lépett hatályba. A törvény célja az öregek, rokkantak, özvegyek és árvák ellátása, de már nem karitatív szervezettel, hanem szolidaritáson alapuló biztosítással. A munkásbiztosítás társadalombiztosítássá fejlesztése is fő célkitűzés volt. A törvény alapján biztosításra lényegében ugyanazok kötelezettek, akik az 1927. évi XXI. törvénycikk alapján betegségi biztosítási kötelezettség alá esnek. Az ipari, kereskedelmi tisztviselők, akiknek munkabére a havi 500 pengőt, illetőleg az évi 6000 pengőt nem haladta meg, szintén biztosításra kötelezettek voltak, továbbá azok a közszolgálati alkalmazottak is, akik a közszolgálati nyugdíjrendszerben nem szerezhettek jogot nyugdíjra. A mezőgazdasági dolgozókra a törvény hatálya nem terjedt ki A törvény alapján négy féle ellátást nyújtottak: öregségi, rokkantsági, özvegyi és árvasági járadékot. Az ellátás folyósításának három feltétele volt: 1 A biztosítási esemény bekövetkezése, 2. A várakozási idö megléte, 3. A váromány épsége. A várakozási idő az öregségi nyugdíjhoz 400, a többi ellátáshoz általában 200 járulékhét volt A korhatár férfiaknál és nőknél egyaránt 65 év (a Sztójai-kormány 1944. július 2-án a 2500/1944 ME sz. rendelettel szállította le 60 évre). A törvény szerint rokkantnak az tekinthető, aki munkaképessége kétharmadát elvesztette. A javadalmazási határ alá esőknek kedvezőbb feltétele volt, ebben az esetben már 50 %-os munkaképesség-csökkenés megalapozta a rokkantsági járadékra való jogosultságot. Az özvegy és árva akkor volt jogosult járadékra, ha a jogszerző a rokkantsági járadékhoz előírt várakozási idő betöltése után, vagy öregségi illetve rokkantsági járadékosként halt meg. Az özvegyi járadék abban az esetben járt, ha az özvegy rokkant volt, vagy az öregségi korhatárt betöltötte.