Kénerné Majer Mária: A munkásbiztosítástól a nyugdíjbiztosításig

31 Az új törvény előírásai következtében megnövekedett munka a létszám növelését is szükségessé tette. A Munkásbiztosítási Közlönyben jelent meg az alábbi pályázati hirdetmény: „Az esztergomi kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatóságának folyó év július 6-án hozott határozata folytán egy, egyenlőre ideiglenes minőségű évi 1200 korona fizetéssel javadalmazott gyakornoki állásra ezennel pályázat hirdettetik. A saját kezűleg irt és a kereskedelmi érettségi okmánnyal, születési bizonyítvánnyal, valamint netáni eddigi működéséről szóló okiratokkal felszerelt kérvényeket e hirdetésnek a „Munkásbiztosítási Közlönyben" leendő megjelenésétől számított 14 nap alatt alulírt pénztár igazgatóságához annál is inkább benyújtandók, mivel az elkésetten érkező folyamodások figyelembe vétetni nem fognak. A megválasztandó állását azonnal elfoglalni tartozik. Esztergom, 1908. évi szeptember hó 5-én. Aláírás: Esztergomi kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatósága nevében: Paulovits Géza sk. Dr. Walter Gyula sk. 29 ügyvezető igazgató p. prelátus, kanonok, elnök" A pályázati felhívásra öt pályázat érkezett. A pályázók közül Iványi Lajost választották 1200 korona kezdő fizetéssel. 1 0 A feladatok és létszám növekedésével az intézmény kinőtte az általa bérelt épületet és új helyre költözött, az ipartestület tulajdonában lévő Deszáth féle házba, a Kossuth L. u. 40. szám alá, ahol több helyiséget bérelt. Az Országos Pénztár megalakítása előtt az egyes betegsegélyző pénztárak önkormányzata saját elhatározása alapján alkalmazta a szükséges munkaerőt. A tisztviselők és egyéb alkalmazottak választásának és kinevezésének joga a kerületi pénztárak önkormányzatának (igazgatóságának) hatáskörébe tartozott. Az országos pénztár szabályzata szerint a tisztviselőt és kisegítő alkalmazottat 1 évig tartó kifogástalan szolgálat után hivatalból véglegesítik, véglegesítés után a szolgálati viszony a pénztár részéről egyoldalúan, csak fegyelmi ítélettel, vagy az alkalmazott 65. évének betöltésekor szüntethető meg. 1908. december 31-én az Esztergomi Kerületi Munkásbiztosító Pénztár taglétszáma 3607 fő volt. 2 9 Munkásbiztosítási Közlöny, 1908. szeptember

Next

/
Thumbnails
Contents