Kénerné Majer Mária: A munkásbiztosítástól a nyugdíjbiztosításig
30 Az Esztergomi Kerületi Munkásbiztosító Pénztár A kerületi betegsegélyző pénztár megmaradt, de önállóságát korlátozták azáltal, hogy az Országos Pénztár felügyelete és irányítása alá került. Alapszabálya nem lehetett ellentétes az Országos Pénztáréval. A betegsegélyezést az Országos Pénztár terhére és javára végezte A baleseti biztosítás terén a helyi tennivalókat látta el, míg az állandó baleseti járadék megállapítása az Országos Pénztár feladata volt. Bevételfeleslegének egyharmad része felett rendelkezhetett, de a felesleg 90%-át is köteles volt központilag meghatározott célra fordítani. Mindössze a fölösleg 10 %-a fölött rendelkezhetett szabadon, ezt általában a tisztviselők jutalmazására fordította. A pénztár első közgyűlését 1908. május 3-án tartotta a városháza nagytermében, mely zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel. A tartalmas beszámolóban az elnök ismertette az átmeneti időszak nehézségeit és az egyesülés által a pénztárra hárult súlyos feladatokat, valamint „a különösen nagy hullámokat vert orvosi kérdésnek mindkét fél részére történt sikeres megoldását" 2 8. Az 1907. évi törvény megszületését évekkel megelőzte a pénztárak és az általuk alkalmazott orvosok közötti állandó feszültség, melynek kiindulópontja az orvosok alacsony díjazása volt. Voltak olyan orvosok, akik fejenként és évenként alig egy korona tiszteletdíjat kaptak. Az orvosokkal való megegyezés után a családos biztosítottakra 6 korona, az egyedülállókra 3 korona 28 fillér tiszteletdíjban állapodtak meg. Az orvos-kérdés kedvező megoldásáról a kerületi pénztár jelentésben tájékoztatta az országos központot. A jelentésre reagálva az országos központ az alábbi táviratot küldte: „Orvosaikkal kötött megállapodáshoz hozzájárulunk, a megállapodást a törvény 128. szakasza értelmében felterjesztettük jóváhagyásra az Állami Munkásbiztosítási Hivatalhoz, melynek határozatát legközelebb vesszük. Aláírás: Országos Pénztár elnöksége" Az orvosok a megállapodásnak hasonlóképpen örültek. Erről az Esztergom és Vidéke tudósít a következőképpen: „Az Országos Pénztár elnökségének sürgönye orvosvacsoránkon felolvastatván, ennek hatása alatt őszinte köszönettel és tisztelettel üdvözlöm szövetségünk megbízásából méltóságodat! Aláírás: dr. Gönczy" : s Esztergom és Vidéke. 1908. május 3.