Kénerné Majer Mária: A munkásbiztosítástól a nyugdíjbiztosításig

27 Következő országos kongresszusukat 1902. január 26-án és 27-én Budapesten tartották a vidéki kerületi pénztárak. Ezen a kongresszuson is megmutatkozott az esztergomi pénztár vezetőinek aktivitása, melyről az Esztergom és Vidéke tudósított a következőképpen Erős Soma esztergomi küldött határozati javaslata gyógyszertári ügyben 1. A betegsegélyző pénztárak orvosait orvosi rendelet szerint összeállitott kézi gyógyszertárakkal láthatnák el. 2. Kötelezné a gyógyszerészeket, tekintettel a nemes ügy intencióira, hogy sokszor száz és több százalékos nyereségükből a pénztáraknak harminc százalékos engedményt adjanak, vagy pedig dolgoztassék ki egy a pénztárakra és kórházakra vonatkozó külön gyógyszerészeti árszabvány. 3. Végül állíttassék fel egy központi retaxáló hivatal. Az esztergomi kerületi pénztár vezetői szívükön viselték a pénzár tagjainak sorsát. Ismerték a munkások élet- és munkakörülményeit. Szerettek volna megoldást találni a dolgozók egészségenek megőrzésére, a betegek minél teljesebb rehabilitaciójára, a munkába való visszaállításukra. Törekvésüket példázza az alábbi felhívás: „Nemes emberbaráti célok és figyelemreméltó közgazdasági tekintetek szolgáltak annak az áldásos intézménynek alapjául, amely a betegsegélyző pénztárak neve alatt ismeretes. A legszélesebb körök egyenlően érezték ezen intézmény hiányát Minő szükséges volt, mi sem bizonyítja fényesebben, mint az a rohamos hódítás, amelynek európaszerte örvendett. Alig két évtizede, hogy Németország törvényhozása 1883-ban létrehozta és meghonosította. Ma már Europa csaknem összes államaiban polgárjogot nyert, és teljesíti nem jelentéktelen feladatait. Védelmezi és ápolja, fenntartja és növeli a munkaerőt, amely éppoly fontos tényezője, éppoly gazdagon gyümölcsöző tökéje az állami és közgazdasági életnek, mint a csengő érc halmaza. Az intézmény magasztos feladatai azonban nem szorítkozhatnak ma már egyedül a betegek kórágyaira. Ki kellene terjeszteniök gyöngéd gondoskodásukat a betegekre mindaddig, míg abba a helyzetbe nem jutottak, hogy akadálytalanul végezhessék hivatásuk kötelmeit. Részesíteniük kellene őket mindazokban az előnyökben, amelyeket az orvosi tudomány a levegő változtatásában, a gyógyvizek használatában, a fürdők alkalmazásában és hasonló segédeszközökben szokott a lábadozók számára megjelenni. Emberbaráti kötelességet teljesítenének és nem csekély társadalmi szolgálatokat tennének a betegsegélyző pénztárak, ha a komolyabb szenvedésekkel küzdő