Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból

mal jár gimibe. De el ne mondd senkinek!" - figyelmeztet. A Tit­kot gondosan őrizzük: az egész jégpályán csak mi ketten tudjuk, ki a Rejtélyes Korcsolyázó! „Hollandiában át lehet korcsolyázni az egyik városból a má­sikba, mikor befagynak a csatornák" - meséli Tomi. „A Báttyus­kám mondta!" Egyik délután összenézünk - és továbbsétálunk a Vasaspálya mellett. A Hajóállomás mögött befagyott a Duna. Fél­ve merészkedünk föl a jég szélére. A szívem a torkomban kalapál: mi lesz, ha beszakad? „Erre sekély" - nyugtat Tomi. (De mit szól­na a Báttyuskája?) A jég sima, karcolatlan, öröm siklani rajta. Leg­többször nyom sincs előttünk, legfeljebb egy kutyáé. Csupaszon meredeznek a faágak az ólomszínű ég előtt. Havat vág az arcunk­ba a szél, kipirulunk. Felfedező úton vagyunk, az Északi Sarkon! Már a Kutyaszorítónál járunk, a Szabadstrandnál. De a Szigetor­rától visszafordulunk: félünk a Kis-Dunára menni, az túl mély. Hazafelé jövet, szánakozva nézzük a Vasaspályán hullámzó sűrű tömeget: benn szoronganak a tenyérnyi, agyonkarcolt jégen, míg itt, kinn miénk a világ! 29. A Vároldalban Konyekék a Palotával szemben laknak. Wartburgjuk „Impala" név­re hallgat - míg egy nap Konyek anyja el nem adja. (Meglepődik Emil bácsi, mikor jön haza este, és nincs autó!) 2H Házukból egy ajtó a Vároldalba vezet. Vitéz János függőkert­jeit már régen benőtte a gyom, de csatangolni, kincset keresni le­het a hatalmas várfalak alatt. Egyszer félig beomlott alagutat fe­dezünk föl, mely fölvezet majdnem az északi bástyáig. A hegyol­dali barlangba - messziről látszik is - bemászunk, míg el nem zár­ják vasráccsal. Rozsdás kardok bújnak elő a földből; bajvívást ren­dezünk, püföljük egymást. A vár másik oldalán még nagyobb a bozót; egy nyíláson át fel­jutni a bástyába. Bevésem a nevem egy diófa kérgébe.

Next

/
Thumbnails
Contents