Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból

30. Klemendóra, a Kígyóember Minden sarkon plakát: jön Klemendóra, a Kígyóember! Suli után a Sziget felé kerülünk: most verik fel a sátrat. „A Klemendóra jeget eszik!" - újságolja Sasi. „Reggel egy nagy halom jeget vittek a Cirkuszba, a saját szememmel láttam!" Vasárnap délután valamennyien ott tolongunk. Van légtornász, bohóc, idomított lovak - de mi csak a Klemendórát várjuk. Jön is végre. A teste szikár, vöröses-barna. „Biztos indián!" - véli Sasi. Az artista meglóbálja a jobb karját és átrakja a háta mögött. Aztán a balt is, és összekulcsolja a hasán! Fölhördül a közönség az álmélkodástól. Másnap csak a cirkuszról beszél mindenki. Edzésen Konyek forgatni kezdi a hasizmát. Igaz, nem jobbról balra, hanem csak felülről lefelé - de aki jobbat tud, mutassa! 31. Én is, nem csak a Jónás! „Azt mondta az Atya hittanórán, hogy a Cethal lenyelte Jónást!" - mesélem Gábornak. Ő fölényesen legyint: ez nyilvánvaló füllentés, nincs akkora hal, amelyik egyben le tudna nyelni egy embert. Megmondták az iskolában, hogy óvakodjunk a klerikális propagandától! Aztán egy nap városunkba érkezik, országjáró útja során, a Világ Legnagyobb Óriásbálnája. A Széchenyi tér sarkán horgonyozzák le. Tátott száján, a fésűszerű fogak alatt, be lehet sétálni, egészen a hasába. Nem kell ehhez Jónásnak lenni! „Nehogy azt hidd, hogy szórakozásból hozták ide" - világosít föl Gábor. „Ezzel a furfanggal mérik föl az Imperialisták az ors z á g ú t h á 1 ó z a t á t!" 32. A Zsinagógában A Zsidótemplomot a Szenttamás oldalában rozsdás ajtó zárja; a kitört hátsóablakon mászunk be. Benn minden csupa rom. Törött vörösmárvány lépcső vezet föl a karzatra; néhol látni még az 29