Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból

6. Hajrá MIM! Az évadnyitó versenyt Május Elsején rendezik. Az idő szeles, hűvös, csak a rádió szerint verőfényes. A Makinak hála, mégis lehet úszni. „Egy! Egy! Figyelem, mikronfonprőha! Egy! Egy!" - krákog a hangosbemondó, miközben melegítünk. Aztán elhangzik a „Vízből...!" A versenybíróság asztalára már kirakták az érmeket: aranyezüst-bronz. háromszögű, piros-fehér-zöld zászlóval. Hej. ha én is nyerhetnék egyet...! A medence túlsó végén gyülekezünk. A vizet szél borzolja, remegnek a kötelek piros-fehér parafakorongjai. Mindenki feszült; ki ugrál, ki az izmait lazítja. A pesti sztárok már előre kiosztják maguk között az. érmeket. Konyek mesél: hogy ugrott ki esernyővel az ablakon két éves korában, hogy lógatták fejjel lefelé, a bal lábánál fogva, hogy megnyúljon a rövidre forrt csont. Forog a gyomrunk, kóvályog a fejünk, mire indulunk; a Konyek utcahosszal nyer. (Vajon milyen nyelven mesélt aztán Mexikóban az Olimpián?) Bejárjuk az országot, bár jobbára csak az uszodákat látjuk. Szolnokon meleg, barna a víz, Vácon jéghideg, a célnál forró, rumos teával várnak. Cegléden - itt járt Karcsibá „fingáziumba" - csibor van a vízben (mondják). Péten kockaköves a medence alja. November 7-én a Margitszigeten rendeznek ünnepi versenyt. Fél órával indulás előtt gyülekezünk az Állomáson. A vágányon ott pöfög már, hol füstöt, hol gőzt fújva, a vöröscsillaggal ékesített 424-es. Tóni Bácsi visz föl bennünket, Karcsibá a Sportuszodában vár. Álmélkodunk: hatalmas, 33 1/3-os fedett! A medence kéken csempézett, vezető-csíkokkal az alján! Sötét alagút vezet az öltözőből, ki a Nyitottba. „Ta-takk! Ta-takk!" - muzsikál a kerék hazafelé jövet, verseny után. Kinn sűrű sötét, néha villan csak föl egy-egy tovafutó hímző pa fénye az ablak előtt. Elszenderedünk. De Tábor után irtózatos csörgés-zörgés-váltó-sikoltás ver fel: mint a földrengés. „Direkt csinálják, nehogy bennfelejtkezzen valaki!"-magyarázza Konyek.