Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 1.

Tartalom - A NÖVEKEDÉS KORSZAKA (1920-1941)

délutánján 8-10 érdeklődő - Keményfy tanár úr biztatására - találkozott és meghallgatta Ölveczky Pál hajdani diáktársuk elképzelését a volt esztergomi tanítóképzősök egyesületbe tömörítéséről. Erre három évvel később az egyik résztvevő így emlékezett: „Elhatároztuk, hogy próbaképpen először a budapestieket iparkodunk egybekovácsolni. Kimutatásunk nem volt a bajtársakról. Elvonultattuk tehát lelki szemünk előtt a főváros tanítótársadalmát, és kiválogattuk belőle az ismerős arcokat, az esztergomi bajtársakat. Amikor így 115 tanítótársunk nevén átfutottunk, amikor a nevezettekkel így megismerkedtünk, örömteli megállapítást kellett tennünk. A főváros tanítóságának elitje, vezető tényezői, kiváló tanítómesterei esztergomiak. Nem volt nehéz ezután összehívni 1926. június első szombatján 115 ilyen bajtársat." Többségük eleget tett a meghívásnak, megjelent a találkozón, ahol többen felelevenítették az ősi városban töltött évek emlékét. „Ott határoztuk azt - szól tovább a visszaemlékező -, hogy vezetőséget választunk és összejöveteleinket rendszeresítjük. Ha ezen felvetésünk idejét a gondolat megszületése korszakának nevezhetném, akkor a következő három évet az eszme kialakulása, fejlődése, kristályosodása korszakának nevezhetném." Egyesületüknek ekkor még nem adtak nevet, alapszabályt sem készítettek, de gyakori - néha havonta összejöveteleket tartottak, mely alkalmakkor fehér asztalnál beszélgettek, társasági életet éltek. Közben segítették az Esztergomban végzett fiatal tanítókat a fővárosi iskoláknál való elhelyezkedésben. 1927. június 30-án érkezett tőlük az első levél a hajdani iskola igazgatójához, melyben Ölveczky Pál elnök és Scéry Géza titkár tájékoztatják a társaság megalakulásáról, mely ekkor már a levél szövege szerinti - az Esztergomi Tanítószövetség nevet viselte. Levelükben megköszönték az intézet értük végzett munkáját, és további sikereket kívántak volt iskolájuknak. Az igazgató július 18-án válaszolt, tolmácsolta a volt alma mater jókívánságait, további becsületes munkára biztatta az egyesület tagjait. A következő években a fővároshoz közel lakók közül is egyre többen jelentek meg a baráti összejöveteleken. Felvetődött az a gondolat, hogy most már az ország egész területén élő volt diáktársakat bevonják a mozgalomba, melyet a kor követelményeinek megfelelő szervezetté alakítanak át. Elhatározták, hogy az eddigieknél közvetlenebb kapcsolatot építenek ki volt iskolájuk tanári karával és az utódokkal, 70