Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 2.
Tartalom - Otthonteremtés, épületbővítés
megye is érdekelt volt az intézmény bővítésében. Igaz, hogy a megyéből nem jelentkezett megfelelő létszámú fiatal tanítónak, de ezen a helyzeten - megfelelő ráhatással, ösztöndíjjal - változtatni akartak. A kibontakozás érdekében a megye vezetői 1976-ban a főiskolán puhatolódzó lépéseket tettek. Saját hallgatói létszámuk emelése érdekében intenzív együttműködést ajánlottak fel. melynek megvalósulása érdekében anyagi áldozatoktól sem riadtak vissza. így ez alkalommal is szóbajött a nagyobb hallgatói létszámot befogadó kollégium építése, melynek megvalósulása növelte volna az oktatás céljait szolgáló épületrészt. Ezáltal lehetővé vált volna a hallgatói - elsősorban Pest megyei - létszám növelése. Mivel a tanítóképzőben ebben az időszakban egyoldalú mcgyecentríkusság érvényesült, a felvetődött lehetőség nem vált valósággá, de - hasonló okok miatt - megszakadt a fonal Nógrád megyével is. Az építkezés gondolata nem aludt ugyan el. de a közvetlen megvalósulás lehetősége egyre kisebbnek tűnt már csak azért is. mert általános iskola építése kivihetőbbnek bizonyult. A helyzet átmeneti javítását segítendő az 1976. évtől a Komárom Megyei Tanács a helyi szakmunkásképző intézet kevéssé kihasznált kollégiumának egy részét bocsátotta a főiskola rendelkezésére, ahol a főépületbe nem fért 20-25 hallgató elhelyezése megoldhatónak ígérkezett. Mivel 1978 őszén felmerült az a gondolat, hogy általános iskolai tanárképzés is indul az intézetben, ezért lehetőség adódott a kollégiumi szükséglet újbóli felvetésére. Az igény kielégítésére a megye és a Művelődési Minisztérium közös összefogással késznek mutatkozott. A tanárképzés terve nem valósult meg, így az építés ismét lekerült a napirendről. 1981 szeptemberében végleges használatba kapta a főiskola a Kossuth Lajos utca 25. szám alatti - erősen leromlott - volt középiskolás kollégiumot, melynek átalakításához, felújításához tetemes költséggel nyomban hozzákezdett, miközben a hallgatók is benn laktak. A felújítás és bővítés következtében számuk állandóan növekedett, mígnem 1984 őszére befogadóképessége elérte a 60 főt. A régi épület közben megújult és modernné változott. A felsőfokú intézmény megalakulása után (1959.) a diákotthon vezetését az intézet (iskola) igazgatója személyesen látta el. Az első években az oktatók önként vállalt munkával látták el a hallgatói közösség felügyeletét, illetve segítették a fiatalok életének szerveződését. Az iskola és a diákotthon bizonyosfokú szétválása az 1960-as évek közepén kezdődött, amikor - az intézet igazgatója irányításának megtartásával - a közösség élére pedagógiai vezető került, aki e munkát kezdetben társadalmi megbízatásként, majd tiszteletdíj fejében látta el. Ezután kezdődik az önkormányzat kiépülése, amely együttjárt a diákotthonban és azon kívül lakó fiatalok fokozatos szétválásával. Mindkét kollégiumi részleg élén hallgatói önkormányzat állt, melynek titkára tagja volt a főiskolai ifjúsági szervezet vezetőségének. A pedagógiai vezető egyszemélyben képviselte a közösséget a főiskola vezetése előtt. Pedagógiai vezetője 1961-től Kálmánfi Béláné, majd 1978. február l-jétől Némethné Zoller Éva. Jogilag egy. de a valóságban 1981 óta két kollégium működött önálló programmal, mindkettőben a leány hallgatók laktak. Az itt elhelyezett hallgatók száma emelkedett ugyan, de az arány nem javult, mert ezzel egyidőben a főiskolára felvettek száma is növekedett. A fiúk a szakmunkásképző intézettől való megválás után albérleti lakásokba kényszerültek. A főépületen kívül mű95
