Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 2.

Tartalom - Az intézmény oktatóinak tudományos és művészeti tevékenysége

Az egyénileg témát választó öt oktató közül négy teljesítette a maga számára kirótt feladatot. Végvári István A pedagógiai logika és a környezetismeret tantárgypedagógiája című témája - ismereteink szerint - az első kísérlet a környezetismeret tantárgy-pedagógiája és a rendszerelmélet összekapcsolására. Csiffáry Nándor Esztergom és a dorogi szénmedence munkásmozgalma 1938-1948 között című kutatása hézagpótló jelentőségű. Hasonlóan hézagpótló jelentőségű Gábris József A helyi népkollégiumi mozgalom története és a Kaposi Endre Esztergom szerepe a XX. század magyar képzőművészetében című témája. A megjelent publikációk 51%-a (33 írás), helytörténeti tárgyú. A helytörténeti kutatások megkezdésének nagy lökést adott Esztergom millenniuma (1973) kapcsán a városi tanácstól érkezett felkérés a város múltjának feltárására. A Komárom Megyei Dolgozók Lapja 124 (egyenként 100 soros) cikksorozatot indított Ezeréves Esztergom címmel, amelyből 55-öt az intézet hat oktatója írt. Mégpedig: Csiffáry Nándor, Gábris József, Gyarmati Lajos, Hegedűs Rajmund, Kaposi Endre, Kálmánfi Béla. A legtermékenyebb kutató most is Kálmánfi Béla volt, akinek a tervidőszakban 2 önálló könyve jelent meg német illetve szlovák nyelven. Glück Auf és Rozmarin Zeleny címen. A nyilvánosságot kezdetben az intézeti napok keretében szervezett tudományos ülések jelentették. Itt találkoztak kutatók egyrészt vonzáskörzetünk gyakorló pedagógusaival, másrészt a testvérintézetek oktatóival, kutatóival. E tudományos ülésekre gyakran hívtak meg jeles, országos hírű szakembereket. Az 1960-as évek helyi, tudományos ülései általában a politikai jellegű évfordulókhoz kapcsolódtak. A nyilvános ülések sorában kiemelkedő volt az ének-zenei szakcsoport rendezésében 1970 decemberében tartott Bartók Emléknap. Az ülésről és a kiegészítő rendezvényekről önálló kiadvány jelent meg, (szerkesztette M-né Pethő Margit). 1973-ban kétnapos ünnepi tudományos ülésen tisztelgett az intézet az ezeréves Esztergom előtt. Az 1976/77-es tanévtől az intézet főiskola lett. Ez jelentős szervezeti és tartalmi változásokat hozott. A szakcsoportok tanszékekké alakultak, a tanszékvezetők önállósága és felelőssége megnőtt. Az itt folyó tudományos kutatómunka első számú szervezője, irányítója és ellenőrzője a tanszékvezető lett. A Tudományos Bizottság - amely eddig szervező, sőt ellenőrző feladatokat is ellátott -, koordináló szerepet kapott. A főiskola vezetése tudatosan törekedett az oktató-, a nevelő- és a tudományos munka szerves egységének szilárdítására, a tudományos kutatómunka színvonalának emelésére. Ehhez megfelelő alapnak látszott az a minisztériumi követelmény, amely szorgalmazta a tudományos fokozatok megszerzését. Elvileg főiskolai docens csak az lehetett, aki előtte egyetemi doktori címet szerzett. A főiskolai tanári cím megszerzéséhez is tudományos fokozat kellett, (de nem határozták meg, hogy milyen). Nyilván elégséges volt ahhoz is az egyetemi doktori. Azonban mind a két cím megszerzése kiváltható volt magas színvonalon végzett, jelentős oktatói, illetve egyéb gyakorlati tevékenységgel. A gyakorlatban - mindjárt az induló átsorolásoknál - számos engedményt kellett tenni, hiszen a tanítóképzőkben az egyetemi doktorok aránya alig haladta meg a 10%-ot, kandidátus pedig elvétve akadt. Az intézet 1976-80. évi középtávú kutatási terve már az új szervezeti keretek kiépítése után készült el. Támogatásban elsőbbséget élveztek azon elgondolások, melyek 45