Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 2.
Tartalom - Tanító- és óvónőképzés felsőfokon
A Vitéz János emlékének szentelt esztendőben, 1988. szeptember 11-cn az esztergomi érsek jelenlétében avatta fel a kulturális államtitkár - Knop András - a várhegy oldalán, a tanítóképzővel szemben a humanista főpap szobrát. A következő évek politikai változásai meghatározták a főiskola jövőjét is. Az 1991. évi XXXII. törvény alapján tárgyalások indultak az állam, a római katolikus egyház és a főiskola képviselői között, melynek eredményeként 1993. június 28-án a három fél képviselői megállapodást írtak alá. Az ebben foglaltak alapján a magyar állam 1993. július 1-jei hatállyal átadja az egyház számára a főiskola, mindkét kollégium és a gyakorlóiskola épületét. Az átadandó területek jelentős része egyházi tulajdonba megy át, másik részük állami tulajdonban marad, de az egyház használja. E megállapodás alapján az 1993/94. tanév már egyházi tanítóképzőként indul Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola néven, mely jogutódja az állami főiskolának. Óvónőképzés 1956-ban hirtelen keletkezett óvónői felesleg miatt szüntették meg a városban az 1951 óta folyó óvónőképzést, alig egy évtized múlva már ellenkező helyzet állott elő. A környező megyék óvónőhiányt jeleztek, amely egyrészt az óvodai csoportok gyarapodása, másrészt a tervszerű foglalkozások elterjedésének volt a következménye. Felmerült, hogy Esztergomban is induljon óvónőképzés. Heves, Nógrád és Komárom megye illetékesei már 1968-ban jelezték a növekvő szükségletet. A helyzet tisztázására Esztergomban találkoztak. 1969-ben az intézet igazgatója hivatalosan kéri a főhatóságtól a képzés engedélyezését, amelyet megkapott. Most is felmerült a tanító- és az óvónőképzés egyesítésének gondolata, de az oktatók között nem részesült megfelelő fogadtatásban, pedig az igazgató annak konkrét megvalósítási tervét is kidolgozta. Megfelelő előkészület után 1970 őszén a nappali tagozaton 25 fővel megindult az intézetben az óvónőképzés, kétéves képzési idővel, a következő évben belépett a levelező tagozat is. Az óvónőjelöltek létszámával csökkentették a tanítójelöltek számát. Hivatalosan a Soproni Óvónőképző Intézet kihelyezett tagozataként kezdte működését, de ez mindvégig csak formális maradt, inkább a kezdeti konzultációkra korlátozódott; az első két évben a szükségesnek bizonyult tanácskozásokra. Az induláskor Szabó Ferencné személyében egy pedagógia szakos, óvodai kérdésekben is jártas oktatót kapott az intézet. Egyébként a tanítójelöltek oktatói látták el a feladatok zömét, akiknek ennek elvégzéséhez segítséget jelentett a tanítóképzésben való jártasságuk, sőt egy részük középfokú óvónőképzős gyakorlattal is rendelkezett. A jelöltek az Aranyhegyi úti Óvodában végezték gyakorlatukat, amely szervesen a városhoz, nem az intézményhez tartozott, de saját gyakorlóóvodát is terveztek. Az oktatás az 1970. szeptember l-jén életbe lépett óvónőképző intézeti tanterv szerint indult. Az óvónőképzés napi munkája összeolvadt a tanítóképzés érdekében végzett tevékenységgel, szervezetileg nem történt meg a két típus szétválasztása, legfeljebb az egyes tantárgyak oktatása különítette el egymástól a két hallgatói közösséget. Érdeklődési körük, szakmai elfoglaltságuk különbözősége is hozzájárult ahhoz, hogy némileg külön csoport maradtak a többség mellett. Az induláskor az oktatók egy 12
