Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

lök magukat feláldozva a közös haza védelmében harcképtelenekké váltak, mint a tábori kórházban sínylődök is. Azon biztos reményben, hogy az esztergomi orvosok e hazafias szent célban erélyesen támogatni fognak, felhívást intéztem valamennyihez. Csalatkoztam. A később oly szájas Lőrinczy; a magát később honvédorvosnak neveztetni szerető Dr. Hoffmann, szóval a sorjával felszólítottak közül egy sem vállalta el a kórházi szolgálatot, mert biz' azt vagy ingyen, vagy csekély fizetés kilátása mellett kellett volna teljesíteni. Két sebész dicséretes kivételt tett: Haugh Ignatz vízivárosi és Malcziner Móric szenttamási izraelita - utóbbi nem is gyakorló sebész. Ápolásra Franklné, Künsztnerné, Gollenhofer Pepi s más nők szívesen ajánlkoztak, és naponta a sebesültek kötözgetésére, tisztázására és egyéb teendők végzésére a kórházban megjelentek. Mind a három még most is életben van. Hogy jobb levegőben, nagyobb kényelemben és tüzetesebb ápolásban részesüljön, Handingerné asszonyság egy amputált cs. kir. katonát házában fogadott és eltartott. Most a betegeknek a 12 házból való osszehordatását eszközöltem, mely alkalommal magam is cipeltem ágynemüeket és nehéz betegeket. Említettem, hogy a legsúlyosabb betegek maradtak vissza, tehát nem is hiányoztak a halálozások. Ezeket anyakönyvelte Koperniczky István tábori lelkész, sőt én is, s a szentgyörgymezei temetőbe eltemettettek. Megmaradt jegyzeteim szerint 1849 juli 12-én 48 cs. kir. katonát, juli 23-án 29 különféle tartozásé honvédeket reconvalescaltam és fegyvertársaikhoz küldöttem. Időközben a párkányi járásba menekülő magyar kormánybiztostól Sziklay városi tanácsoshoz - és általa hozzám - 200 for. magyar pénz, 2 drb százasban érkezett, és gondnokul Gerendás János ügyvéd, városi tisztviselő a kir. város részéről kineveztetett, tehát ismét csak a kir. város! Egy becsületes és jó hazafi, de nehézkes és impracticus ember volt Gerendás, kivel keveset volt a kórházon segítve, ki csak méltó felháborodottságában káromkodott amiatt, hogy miért küldöttek neki nagyar százasokat, mikor azokat senki fel nem akarja váltani. Tehát evvel is küzdeni, őt sarkallni, sőt fenyegetni kellett. Most már egész lélekkel a súlyos betegek orvoslásához foghattam, reggel bementem 6 órakor a kórházba, és gyakran ebéd és egyéb felfrissítés nélkül ott maradtam egészen esti 6 óráig, folyton segédeimmel, a két sebésszel kötözgetvén, gondozván a betegeket. Majd naponta nagyobb operatiókat kellett végezni, tört, zúzott végtagokat amputalni, golyókat kivenni, üszkös testrészeket eltávolítani, roncsolt tagokat simára metszni; tályogokat felhasítani, tátongó sebeket összevarrni stb. Ez alkalmakkor is a két sebész oldalam mellett segédkeztek, amiért a küldött pénzből mindegyiknek egy hónapra 50 for.-t kijárultattam. Én egész idő alatt ingyen szolgáltam, de ezen ingyen szolgálatom mel75