Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

lett még azon hátrányom is volt, hogy az egész napot a kórházban töltvén, városi praxisomat egészen feláldoztam. Egy hasznom mégis volt, hogy nemcsak a gyakorlati műtéti sebészetben képeztem ki magamat, de az emberek ismeretében is! Ez volt véghetetlen szerencséje Dr. Hoffmann-nak. Az én hazafiságom és emberszeretetem általi visszavonulásom nyitotta meg neki Esztergomban az orvosi praxist. Ha Esztergomban velem ez nem történik! Ha én a várbeli kanonokházakban sínylődő honvédeknek és cs. kir. katonáknak a sorsát oly rendkívüli szorgalommal, önfeláldozással és lelkiismeretességgel nem karolom fel, hanem a többi orvosok példájára őket sorsukra hagyom, és az aurea praxis után szaladok, úgy Hoffmann-nak Esztergomban alig akad valaha betege; annál is inkább, mert a belgyógy kezelésen kívül másra használni ötet úgysem lehetett. És ennyi fáradtságnak, gondnak és hazafiúságnak mi volt a jutalma? Két hó múlva bevonultak a cs. kir. hadak, de a kórházzal mit sem törődtek. Ment az ellátás és gyógykezelés mint eddig. Végre jön rendelet: a kórház adassék át a megyei főorvos Dr. Kamenszkynak. Visszavonultam, számoltam és magam dolgaim után jártam. A betegek és sebesültek a kanonokházakból kiszállásoltattak a Basilica templomba és annak mellékhelyiségeibe. A kanonokok ismét visszakerültek, házaikat elfoglalhatták. Elvártam, hogy ennyi önfeláldozó tevékenység nem fog jutalom nélkül maradni. Jutalmam Csalódtam! - Az eddig velem ciinborázó barátom, cs. kir. kormánybiztos Jagasits Sándor nemcsak meghidegült irányomban, de állást foglalt ellenem. Újabb szigorú számadást kért, melyet én 1849 juli 16-án először, septemb 4-én másodszor megadtam egész pontossággal. Üldözött, ahol csak lehetett és mellőzött. Az ő példáját követték mindazok, akik köpönyeget fordítottak, vagy egyébként is önzők és léhák voltak. Betegeim száma fogyott, a hitványabb Dr. Lőrinczyé és Hoffmanné szaporodtak. A hazafiak és a tiszta jelleműek engem pártoltak és becsültek. Emberbaráti működéseimhez számítom hát, hogy mióta Esztergomban orvosi tudományomat gyakorlom, a rendes katonai orvosok távollétében a helybeli laktanyában betegeskedő katonákat minden díj nélkül számtalanszor orvosoltam. 1849-ik év tavaszán, midőn a magyar felkelők Párkányból a Dunán át lövöldözvén egy főtüzért súlyosan megsebesítettek, annak segítségére - nem irtózva a szüntelen tartó lődözésektől - én legelsőként siettem, és őt kitelhetőleg ápolgattam, miért is Horváth ezredes úrnak különös megdicsérésében részesíttettem. Mit tett a Clerus? A primás hivatalomból felmentett azon egyszerű kije76