Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Előszó

roscopizálás terra incognita volt" - vallotta nem kis büszkeséggel. Csak nem írja, mire használta. Fraknói Vilmos seminariumi tanár és szerkesztő felkérésére 25 orvosi szócikket írt az Egyetemes Magyar Encyclopaedia IX-X. kötetébe. Bugát Pál felszólítására még 1842-ben belépett a Királyi Magyar Természettudományi Társulatba. Megalakította az Esztergomi Városi és Megyei Orvosok Egyesületét, annak tartós működését azonban nem sikerült biztosítania. Önéletírása szerint ő végezte vidéken éternarkózisban az első műtétet (1847. március 14-én). 1848. május 29-én Stáhly Ignác tanárral, illetve magával Kossuth Lajossal tárgyalt egy felállítandó honvédkórház ügyében. A kivitelezést tífusza akadályozta, de ősszel - fiatal házasként - már a helyi hadi egészségügy élére került. A következő esztendő nyarán ő lett az Esztergomban visszamaradt sebesültek kórházának főorvos mindenese, ezért Világos után hiába pályázta meg a Kamenszky István halálával megüresedett megyei főorvosi állást, elnyerése csak az 1860-ban kiadott Októberi Diploma után sikerült. Feichtinger doktornak az 1848/49-es szerepe tehát külön méltatást érdemel, mert a Zétényi-Antal-féle 1948-ban megjelent centenáriumi emlékkönyvből hiányzik a neve. A kiegyezés évében nevezték ki káptalani orvosnak, amely egyrészt kényelmesebb, másrészt jövedelmezőbb volt az akkor már nyolc gyermeket eltartó doktornak. 1873-tól városi főorvos, egyben reáliskolai igazgató, azonkívül még királyi tanácsos, az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank elnöke, s képviselő. Az Esztergomi Izraelita Beteg Ápoló Egylet 1871-ben tiszteletbeli tagjává választotta, noha Hoffmann Vilmos hitközségi orvossal egyáltalán nem volt baráti viszonyban. A kormány 1878-ban egy Esztergomhoz közeli állami elmegyógyintézetet akart felállítani. Bolyó Károly főorvos helyszíni szemlét is tartott a regényes fekvésű Csipkevölgyben, a tébolydát végül mégis Budán építették meg. Pacientúrájáról máig fellelhető receptek tanúskodnak. Közéleti ténykedéséről annyit, hogy ez irányú munkálkodásáért a királytól a baranya-nádasdi nemesi előnevet érdemelte ki. Nevét mégsem a medicina őrizte meg, hanem a botanika. Már középiskolás korában füvészkedett, herbáriumát szorgalmasan gyarapította, de az igazi szenvedélyévé egyetemista éveiben vált, s később botanikai munkássága országos jelentőségűvé lett. Első figyelemre méltó közleménye előbb előadásban kapott nyilvánosságot a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók IX. nagygyűlésén Pesten, 1863-ban. Összesen 28 növényfajtáról mutatta ki, hogy a szomszédos Pest megye flórájában nem fordul ellő. A következő vándorgyülési útja Marosvásárhelyre vezetett. A botanikát a neves Frivaldszky János tanárral ketten képviselték. Publikációjának címe ez volt: 'Közlemények Esztergom megye helyrajzából', amelynek tartalmát még a lipcsei Botanische Zeitung is méltatta. Ő fedezte fel Magyarországon elsőként az 'Agrimonia odorata Miller' nevü növényt a közeli Pilisszentlélek nevű településen, vala6