Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Előszó

mint az Erdély-széli Csúcsa mellett, azután Nagykikindán a 'Linaria koczianovitsii'-t, végül a 'Solidago canadensis'-t a szomszédos Párkányban. A XI—XIII. nagygyűlést kihagyta, a Fiúméban tartott XIV. nagygyűlésre viszont elment, s a Börzsöny-márianosztrai hegycsoport növényzetéről értekezett. Itt érte az egyik legnagyobb szakmai elismerés! A 47 tagú társaság egyhangúlag őt választotta meg az „állat-növénytani szakosztály" elnökévé. Olyanokat előzött meg, mint a debreceni Török József akadémikus, vagy az ugyancsak akadémikus Frivaldszky János zoológust. A következő három munkáját már Eötvös József báró javaslatára akadémiai támogatással készítette. A „Jelentés a Csajkások területe és Torontál megye flórájáról", a „Kraszna megye flórájáról", valamint az „1872-ben tett kiránduláson észlelt Fészkesekről" a Mathematikai és Természettudományi Közlemények 1870., 1871., 1875. évi kötetében jelent meg. Legismertebb összefoglaló munkája az 'Esztergom megye és környékének flórája', amelyet az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat 1899-ben adott ki.' Olyan emberekkel került szoros kapcsolatba, mint a fuvésznek is jeles Haynald Lajos kalocsai érsek, valamint Rómer Flóris bencés természettudós pap. Ismert botanikusokkal került csereviszonyba, egy lebonyolító társaság alapítását is javasolta. Gründl Ignác szomszédos dorogi plebánussal együtt füvészkedett, majd annak 1878-ban bekövetkezett halála után a páratlanul gazdag, szakszerűen feldolgozott herbáriumát Simor János hercegprímással megvásároltatta. Botanizált Svájcban, Eszak-Itáliában, Horvátországban, Dalmáciában és főleg a történelmi Magyarországon. Nagy füvészeti könyvtárat gyűjtött össze, latin, német és magyar nyelvű müveket. Megható olvasni, hogy 1871-ben a 'Chlorocyperus glomeratus' nevü növényt Aradon, a vértanúk mezején gyűjtötte. A nyolcezerre becsült növénygyűjteményének jelentős részét Szeged városa kapta meg, valószínűleg Somogyi Károly esztergomi kanonok példája nyomán, aki 43 ezer kötetes könyvtárát az 1879-ben árvíz sújtotta Tisza-parti városnak ajándékozta. 1895-ben vonult nyugalomba, amikor a városi és kórházigazgatói feladat különvált. Füvészkedéshez a látása már nem volt megfelelő. Régi betegei mégis ragaszkodtak hozzá. Megérte az új kórház alapkövének 1900-ban történt letételét, de 83 évesen - szemein szürkehályoggal - az ünnepségen sem tudott megjelenni. Schulek Vilmos professzor viszont csodát tett: még az év szeptemberében bravúros műtéttel visszaadta látását, s ezután újra sokat olvasott, írásbeli élményeiről feljegyzéseket készített. Eletének 90. évében, 1907. január 5-én búcsúzott el örökre városától, tőle pedig rengetegen. * 1 Lásd erről részletesebben: Bauer Norbert Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága. Feichtinger Sándor esztergomi orvos-botanikus emlékének. Zirc, 1999. Bakonyi Természettudományi Múzeum. 80 p., [8] t. 7