Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Előszó

Előszó A 19. századból egyetlen megjelent orvosi autobiográfíát ismertünk eddig: Doleschall Gábor doktornak az 1882-es miskolci kiadású könyvét. Jelentőségét bizonyítja, hogy a 20. század két hazai meghatározó orvostörténésze egyaránt kútforrásnak használta, igaz, eltérő következtetésekkel. Míg az orvosi kar történetének irója, Győry Tibor különösen a tanárokra vonatkozó, nem éppen hízelgő megjegyzéseit fenntartással fogadta, addig a Magyar Orvosi Emlékek illusztris összegzője, Magyary-Kossá Gyula hiteles tanúként idézi. Ahogy az ellentétes véleményeknél lenni szokott, a megközelítő igazság a kettő között kereshető. Ezt látszik alátámasztani egy korabeli másik kézirat, amely árnyaltabban mutatja be a reformkori magyar orvosképzést. Nem ismeretlen személy vetette papírra, neve a különböző hazai lexikonokban megtalálható, a magyar botanika története pedig külön fejezetet szentel neki: Feichtinger Sándor esztergomi főorvosról van szó. A prímásváros szentgyörgymezői részén született, 1817. szeptember 17-én. Apja érseki főszámvevő, nagybátyja kanonok és főegyházmegyei könyvtárnok volt, a népes család számos szállal kötődött a katolikus klérushoz. A Feichtinger família Sándor nevü fia alsó- és középiskoláit Esztergomban, majd a 7-8. osztálynak megfelelő bölcsészeti kurzust már a fővárosban végezte. Atyai nagybátyja, Dominik Pesten belvárosi „főplebánus" volt, aki szívesen befogadta öt és mindenkor támogatta. Pályaválasztására valószínűleg hatott a kiterjedt budai gyógyszerész Ráth-rokonság is. Arról a híres Ráth-famíliáról van szó, ahonnan Ráth Károly polgármester is kikerült. Maturátus után az orvosi karra iratkozott be, ahol 1840 tavaszán avatták orvosdoktorrá. Azt követően - a kor szokása szerint - nyugat-európai tanulmányútra ment, majd 1841-től szülővárosában telepedett le. Praxisából kitűnik, hogy a manuális szakmákat: a sebészetet, szülészetet, szemészetet művelte legszívesebben. E téren a környéken nem akadt versenytársra, a főváros pedig az akkori közlekedési viszonyok közt messze volt. Visszaemlékezése szerint 1841-ben mikroszkópot hozatott magának Párizsból, Tognio tanárral: „én már microscopicus vizsgálatokat tettem 1842ben, midőn az orvosok közt, s még a mindentudó bécsiek közt is a mic5