Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása
Életrajzom
Atyám finom, felvilágosodott, igen sima és udvarias, de egyszersmind a hala- A hercegdás embere volt. Senkit nem bántott, számtalanoknak szívességet tett, előzé- prímás keny egészen az önfeláldozásig és generosus, nyílt házat is vitt, és így sok jó barátai voltak, kikre befolyást is gyakorolhatott. Ferenczy Károly primatialis prefectus is az utóbbiak közé tartozott. Kopácsy prímás atyámat mint hü és sok évi főtisztjét szerette és tisztelte is. Ezt előre kellett bocsátanom hogy megértessem, miszerint én, ahogy az orvosi iskolai pályámat bevégeztem, az 1840-ben Budán nyomtatásban megjelent tudori értekezésemet - Animalia vertebrata Hungáriáé - a prímás nagy nevének dedicalhattam és három évre rá a prímás által nemcsak uradalmi orvosnak neveztettem, de az ö személyének is egyedüli orvosává lettem. Igaz, hogy tanulóéveim alatt jó hírben álltam, és Esztergomba jövetelemet ugyanilyen jó hír előzte meg, de mégis atyám hosszúéves hü szolgálatai után szerzett érdemeinek, és ezeknek reám való ruházásának, valamint Ferenczy jóakaratának köszönhettem. A fentebbiekre nézve: a prímási orvosnak való kinevezési okmányom szövege is magyarázatul szolgál. „Ő prímási Hercegsége a tegnapi napon kegyelmesen kijelentett magas határozata szerint, főorvos urat jeles sikerű, maga alkalmasságánál fogva uradalmi rend szerinti orvosnak kinevezni kegyeskedett azon kötelezettségével, hogy az Esztergom uradalmi kerületben mind az uradalmi jobbágyság és cselédség körül, mind pedig a fenyítőigazság körében, valamint a főtemplom építése körül előforduló sebészi orvoslás szükségét előidéző esetekben is az eddig elé bizonyított képessége szerint orvosi segedelmet nyújtani ne terheltessék. Kegyeskede továbbá O Hercegsége főorvos úr e részbeni fáradozásai jutalmául alázatos előterjesztésem folytában 150 v. f. 12 akó óbor 24 p. m részesbúza és 8 öl kemény hasáb fának évenkénti kijáratását K. megrendelni. Mely stb. Esztergom jan 6. 843 K. szolgája Ferenczy." Kopácsy bizalmát hét évig, tehát haláláig bírtam, őt többször epés elöntődésben és epés lázban orvosoltam, végső kilenc napos betegsége is adynamicus epés láz volt, mely életének véget vetett. Boncolását és bebalzsamozását én végeztem. Halál okát constatálta egy dió nagyságú és több apró epekövek, melyeket az epehólyagban találtam. Dr. Reissinger és Stáhly egyetemi tanárok, professzorok is itt voltak. Nagyon könnyű életem volt. Atyám házában egy külön szobában helyezked- Orvosi tem el, egész ellátást ő, a legjobb atya adott, este társaság a háznál, nappal eseteim kedves szakszerű foglalkozás, operálás, betegekhez járás, néha egyes apró kalandok is járták a betegek körül. így ismét múltak hónapok és alattam a talaj mindig szilárdabb lett. Palkovics a Seminariumba is behívott, melyben a vicerectorok atyámnak jó barátai 53