Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

voltak, Kremnicska és később Koperniczky. Miskolczy püspökhöz is bejutottam sebészeti műtét végzése végett, második háziorvosa és barátja is lettem. Ily kedvező viszonyok közt én orvosi fáradozásaimért díjat soha sem kértem, az adottakkal - bár azok mily csekélyek voltak - meg voltam elégedve, és ezer és ezer lépéseket ingyen tettem. De így láttam ezt Dr. Palkovics úrtól is, tehát mi természetesebb, hogy utána indultam. Egyszer egy súlyos betege volt Palkovicsnak a Seminariumban: meghitt engem consiliumra. Az absolutus clericusnak nehéz tüdőgyulladása volt, mely hepatisatioval végződni készült, én megvizsgáltam a beteget, elmondtam a nézetemet, és midőn az öreg collega úrral távozni készülünk, hozzám lép a vicerector és kérdi latinul: mi lesz a beteggel? Én épp oly röviden, de határozottan, egy szóval feleltem. Morietur! [Meg fog halni!] És a nehéz beteg egy hétre rá meghalt. Ezen ominosus szó még évekig járta a Seminariumban a veszélyes betegeknél, de prognosticus ismereteim irányábani jó híremet növelte. Szabad óráimban tanultam, olvasgattam, készültem, hogy adandó alkalommal tanári állásra pályázhassak, egy csontváz összeállításával foglalkoztam, melyhez még több emberi csont hiányzott. A szentgyörgyi temetőben a régibb sirok szétbontása alkalmából szabadon hevertek ember csontok. Onnan szereztem meg a még hiányzókat. De mivel a csontok tisztátalanok voltak, előbb azokat áztatni, meleg vízben megmosni szükséges volt. Anyám ideadta a mívelethez a rézkatlant és ebbe tétettek az említett csontok. Egyszerre csak beszalad a Ferenc bátyám legidősebb leánya - egy 7 éves gyermek - az anyámhoz, kinél éppen női társaság volt, azon felkiáltással: Nagymama! Jöjjön! Már főnek az emberek! A társaság tagjai nagyokat néztek és bámultak e kijelentésen, míg anyám őket a dolog mibenlétéről föl nem világosította. De azért mégis jónak látták a társalgási termet nemsokára elhagyni. Hogy a természettudományok színvonalán fönntartsam magamat, azokkal is folyton foglalkoztam, sőt magánelőadásokat is adtam. Ez alkalomból Lipthay András esztergomi kanonok fölött szellemi emelkedettsége, jószívűsége, de különösen azon feláldozó szeretet miatt, melyet családja, nevezetesen testvérének gyermekei neveltetése érdekében tanúsított, kiváló tisztelettel és elismeréssel kell megemlékeznem. Első emeleti helyiségében és a földszinten néhány szobát egyenesen unokái számára sequestrált [zárolt], és azoknak kényelmes úri elhelyezéséről gondoskodott; az öt tanuló testvérnek egy világi és egy papi nevelőjük volt, ki őket az elemi és gymnasialis tantárgyakban, zenében, rajzban, táncban, nyelvekben oktatta, míg a természettudományokat én adtam elő. Gyakrabban még Kruplanits Kálmán is - távoli rokona - vett részt az oktatásban. De e jó szorgalmas, illedelmes és eszes fiúkból váltak is jeles emberek: katonatiszt, konsul, királyi táblai bíró Pesten. Lipthay Gyula - miután Esztergom alispánja volt - mint komáromi administrator halt meg. Örömmel