Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

csak annak tulajdoníthatom, mert kedves tantárgyam lévén a chemia, az orvo­si tanfolyam második évében Schuster tanár jó és értelmes, vegyes latin és német előadása mellett - ezen legtöbb tanuló előtt igen nehéz tantárgyban rendkívüli haladást tettem. Ugyanis szeretettel hallgattam minden előadást és szorgalmasan jegyez­gettem, utána otthon a hallottak után jegyzeteimet letisztáztam, javítgattam. Ezen módszer szerint a chemiát úgy felfogtam, emlékezetembe bevéstem, hogy kikérdezés alkalmával az egyik előadást majdnem szorul szóra elmon­dottam - a tanár és a tanulók bámulatára -, mert ezt egyik tanuló sem volt ké­pes megtenni, és midőn az esztendő végén az évi vizsgára került sor, én a leg­utolsó előadást is már letisztázva tudtam; a vizsgára csak jegyzeteimnek futó­lagos átnézése által készültem, és mi Schuster tanár úrnál ritka eset volt: jeles calculust adott, de meg is érdemlettem. Ezen chemiai bő ismereteim által iskolatársaim közt hírem növekedett, oly annyira, hogy a következő iskolai évben a chemiából már a gyógyszerész hallgatóknak rendes leckéket adtam pénzért szobámban, és ezeknek disserta­tiojuk elkészítésénél segédkezet is nyújtottam. Még meg is vannak az érte­kezletek, melyek vezérletem mellett készültek. A negyedik évi tanfolyam alatt - el lévén a tanulandók halmazával igen foglalva - a chemia-leckék adá­sával felhagytam. Ennyi szellemi foglalkozás, sőt erőltetés mellett elkerülhetetlen volt a szóra- Vizes kozás is, melyre a fiatalember koránál és könnyű gondolkozásánál fogva úgy- ügyeim is ösztönöztetik. Úszni már Esztergomban a Csurgó-malomban megtanulván, a szabad Dunába fürödni mentem. A talpakon vetkőztünk. Én aranyórámat a nadrág­zsebbe tettem, hogy annál nagyobb biztonságban legyen, de öltözködés alatt véletlenül a zsebből kicsúszott, és a talpak közti nyíláson a Dunába esett. El­veszett. Kerestettem nyomban csáklyákkal az úszómesterek által, de soha nem találtam meg. Apám pedig egy ideig alig hitte, hogy ily úton veszett el, és én sokáig óra nélkül maradtam. Nemcsak tanuló koromban, de még mint fiatal orvos is szenvedélyem volt a dunábani fürdés. Fürdőpajtásommal, Balázsy szentszéki jegyzővel na­ponta a kutyaszorítónál vagy a gőzhajó állomásnál reggel 7-8 órakor talál­koztam. Ö is osztotta e szenvedélyt. A fürdést kiterjesztettem késő őszig. Egyszer észre sem vettem, hogy a ladikban, amelyből a Dunába szállni szok­tam, a víz már fagyva volt. Én beugrottam a Dunába, de mint a főtt ráké, rög­tön úgy lett egész testem lángvörös, kijöttem azonnal a vízből és kerülő úton hazamentem. Ez történt novemb 13-án volt 1842-ben. Magától értetik, hogy ezen naptól a fürdősaison [türdőszezon] befejezve lett. Nyári szép napokon kimentünk sétálni a Városligetbe barátom, Hartmann és néhányad magammal, a csendes és derült nap a tónál talált, kedvünk kere­37

Next

/
Thumbnails
Contents