Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

rait, a meleg puha ágyat, a kényelmes, gazdag élet egyéb részleteit, melynek elébb menendek nemsokára; hiszen már a philosophiát is absolvaltam! És így én már nagy úr vagyok! De ezen röpke fantázia hamar helyt adott a merő valóságnak, mely egy gyalogló, igen szerény utazót tüntetett föl. Az út hegyre vezetett, környezve a legszebb fenyőfák által, itt-ott csergedező patak élénkítette magányomat, de lelkem mégis vágyott társ felé, kivel e szépségeket közösen élvezhessem, vagy inkább ki célom felé helyesen kalauzoljon. A legjobb időben meg is érkezett, mert már a Nap lenyugvásához közeledett, Estebédés én még nem tudtam, az éj hol fog találni és meddig tart bolyongásom, míg hez jutok a legközelebbi faluba beérek. Elém állított egy tetőtől talpig bekormozott férfit; aki ugyanazon utat teszi, amelyen én haladok, ránéztem, és ha előítéletes vagyok, vagy ördögnek vagy legalább is a kürtősöprősnek tartottam volna, de ő sem az egyik, sem a másik, hanem szénégető volt. Beszélni óhajtottam vele, ő persze tótul kezdette, melyre én „nye irem po szlovenszky" feleltem. Megpróbáltam vele németül beszélni, így valamire mentem vele, de nagyon kellett vigyáznom beszédére, hogy megértsem, mert német dialectusa idegenszerű volt. Mennyire van még Stubnya? Beérek-e még ma, mielőtt beestéledik? ezek voltak az első kérdések, melyekre a felelet tagadó és így kedvezőtlen volt. De hát van-e a közelben fogadó vagy helység, melyben jó ellátásra számíthatni? Hasonló tagadó válasz. No, hát mi teendőjű legyek? így töprenkedve tovább és tovább mentünk, a Nap mindinkább leszállt, alkonyodni kezdett, és még szállás kilátása nélkül, bizony kevéssé múlt, hogy sírás által ne könnyítsék magamon. De egy philosophiai cursust végzett academicus sírni! - azért sem. A szénégető látta zavaromat, beszélt mindenféléről és így csak megint múlt az idő, s én mégsem voltam célomhoz egy lépéssel sem közelebb; végre megsajnált a kormos ember és mondá: Ifjú uram, teszek önnek ajánlatot, fogadja el! Jöjjön velem falumba, mely ugyan kissé útjától félreesik, de rövid idő múlva otthon leszünk, én adok éji szállást s holnap reggel könnyen bejuthat Stubnyára. Mennyire megörvendeztetett engem ezen barátságos meghívás - ki már látta az éji magányt képzeletében az ő kétségbeejtő veszélyeivel, annak könnyen megmagyarázható! Nemsokára beállítottunk ketten a szénégető házikójába, az asszony - udvariasságom és fiatalságom által megvesztegetve, vagy inkább megnyerve tejjel és fekete kenyérrel ellátott. Soha sem ízlett oly jól a legjobb vacsora, mint ez az egyszerű eledel a szénégető családja körében. 25