Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

Tizenhárom évig voltam egyedüli orvosa a Seminariumnak, de 1882-ik évtől Csökkenfogva - tekintetbe véve agg koromat és sokoldalú elfoglaltságomat - a prímás tem a beleegyezésével a sémin, rector mellém még Dr. Rapcsák Urat, mint másod- feladatorvost alkalmazá, fizetésemnek megosztása mellett, kivel most ismét e tanin- köreimet tézet betegeit felváltva kezelem. - Következik a levél, melyben ezt tudtomra adja a vicerector. 1882 jan 2. Homolay János kanonok és papneveidei aligazgató felsőbb meghagyásból értesít, miszerint orvosi praxisom úgyis igen elterjedve lévén, bokros teendőim sok időmet veszik igénybe, de előrehaladottabb korom is úgy hozza magával, hogy a naponkénti feljárás az intézetbe terhemre válik, azon intézkedés történt, hogy én mint első orvosa ezen papnöveldének, évi 140 for., Dr. Rapcsák Imre mint másodorvos 120 for. mellett az intézetben az orvosi hivatást felváltva gyakoroljuk. De már ez év decemb havában ismét csak magam kezeltem a Seminariumot, mikor Simor János bíbornok hercegprímással Dr. Rapcsák collegám Rómába kísérőül ment. Elmondván a seminariumi müködésemrőli tényeket, hadd álljon itt még két tréfás epizód a seminariumi életemből. A concursusra megjelenő tanuló ifjakat egészségük constatálása végett egyenként szigorúan szoktam megvizsgálni minden év juli első napjaiban, különösen mellükre és szemükre nézve és a leletet a jegyzőkönyvbe bedictálni latin nyelven. Ez alkalmakkor furcsa kitételek csúsztak be a jegyzőkönyvbe. Egy sovány fiú Suriga kanonok Úrnál kapott teljes ellátást és szállást, miről nekem tudomásom nem volt. A fiú gyenge és hitvány volt természeténél fogva és én ezt ezen rövid szavakban jeleztem: N. N. male nutritus. No, volt emiatt tréfa; a prímás jókedvének szabad folyást engedve, a jelenlévő Surigához fordult: „Ugyan szépen megéhezteted a tanítványokat, ezt nem hittem volna tőled, nézd e jegyzőkönyvet". O pirult, de hamar észrevette a tréfát és maga is nevetett, de én őrizkedtem ezután e kifejezést használni a jegyzőkönyvben. A Seminariumból jövök és messzebbről látok két karcsú fiatal fekete reverendásokat előttem. Tehát siettem, hogy velük találkozva, mulatságosabban tegyem az utat be a városba, azért már távolról megszólítottam: Jó napot kívánok, tisztelendő Urak! Én is azon az úton megyek, várjanak be, de ezek rám sem hallgatva tovább ballagtak. Midőn őket elértem, mind a kettő folyton mosolygott, nevetett. De nekem is mily nagy volt csodálkozásom, midőn láttam, hogy azok legkevésbé sem clericusok, hanem általam jól ismert előkelő, csinos, fiatal hölgyek, kiket clericusoknak néztem, mert fekete hosszú, akkor divatos tógába voltak öltözve. Bizony ezekkel kellemesebb volt utamat folytatni, mint a clerikusokkal. A Seminariumban sok a fáradság, kevés a jutalom, mint a fentebbiekből láthattuk, ennek dacára mégis leghidegebben viselték n agukat jubileumom 99