Deák Antal András: A Duna fölfedezése

Tartalom - III.A DANUBIUS PANNONICO-MYSICUS, 1726

A DUNA FÖLFEDEZÉSE leteken a szivárgó talajvíz a vetéseket elborította. Következőleg, a Duna-Tisza-közén a vizek keletről nyugatra, azaz a Tisza irányából a Duna felé húzódnak - vonja le a következtetést. Megfigyelését és az arra épített hipotézisét megerősíteni látszik a ma elfogadott vélemény, miszerint az alföldi belvizek képződésébe a föld alatt, a hordalékos laza talajban áramló vizek is bejátszanak. 2000 nyarán, amikor különösen sok problémát okozott a belvíz, olyan helyeken is fölfakadt, ahol egyébként nem volt indokolt annak megjelenése. Létezik tehát az Alföldön a vizeknek valamiféle földfelszín alatti áramlása. Marsiglinak a 300 évvel ezelőtti hipotézise a földárjától beigazolódni látszik.

279 Felismerte azt is, hogy nemcsak a folyók hizlalják a mocsarakat, hanem fordítva is igaz: A folyó a mocsarakat a fokoknak nevezett bizonyos csatornákon át táplálja, vagy pedig az említett vonalat átlépve tárolókat váj magának, ahol ennek a hatalmas folyamnak a fölös vize több napra megreked, mielőtt egyik vidékről a másikra menne; előbb ugyanis azokat kell feltöltenie. A jelenséget 1694. júliusában figyelte meg, amikor Culutban állomásozott seregével. Bécsből a Duna áradásáról riasztó hírek érkeztek hozzá, mégsem jelentkezett náluk az árvíz, jóllehet rövidesen oda is meg kellett volna érkeznie. Ezt azzal magyarázza, hogy az áradó folyónak előbb a mocsarakat kellett feltöltenie. A mocsaraknak ez a vizeket raktározó képessége az apadásnál is szerephez jutott. Ezek a mocsarak okozzák azt is, hogy a Duna igazi medrében lévő víztömeg nem olyan egyértelműen mindjárt és azonnal kezd el apadni, bár az áradást okozó esők és hóolvadásük már megszűntek; a mocsarakból a Dunába visszaszív árgó vizek megakadályozzák ugyanis, hogy az apály mindjárt érzékelhető legyen. A folyó és az árterek és mocsarak között a köldökzsinórt a fokok képezik. Egy ábrán szemlélteti, ahogy a foknak nevezett csatornán át a víz az áradásnak és apadásnak megfelelően a mocsarakba ki-, illetve visszaáramlik. A fokot természetes képződménynek, a folyó és a mocsár közötti köldökzsinórnak tekintette: Ha a Duna vize még erősebben a C szint alá süllyedne, egy újabb fok képződne, és így menne ez egészen a tófenék szintjéig, és a halak nagy tömege pusztulna el, teljesen megfertőzve a levegőt. Leírásából az is kiolvasható, hogy a fokokat nem az árvizekkor az árterekre kizúduló áradás építi, hanem az áradáskor a lapályokon szétterült, az ár levonultát követően pedig a folyó felé utat kereső víztömegek. Ezek útjukat mindig a terep legmélyebb vonulatán keresik, és a mélyedésekben mocsarakat éltetve, a terepviszonyoktól függően maguknak medret építve találnak rá ismét a folyóra.

28

0 Elgondolását a legújabb megfigyelések megerősítik.

281 Felismerte a különböző akadályok káros következményekkel járó visszaduzzasztó szerepét is. Ilyenkor a folyó mozgása tétovává válik, és szigeteket vagy újabb mocsarakat hoz létre. Az akadályok között megemlíti a zsilipeket, gátakat, erős kanyarulatokat és szorosokat. Szerette volna megmutatni a Duna vízjárását is: kis, közép és nagy vizeit. Vízmérce híján a rajz csak egy adott meder mélységéhez és keresztmetszetéhez viszonyítva tudta ezt érzékeltetni. Az egyes vízállásoknál feltünteti az észlelés évét és hónapját. A legnagyobb vizet 1694 júniusában, a legkisebbet 1693 augusztusában és novemberében észlelte. Az idő tájt, amikor szerencséje a Felvidékre vitte - 1693 tavaszán Rimaszombatba, majd az 1694-95. évi téli szállás alkalmával a bányavárosokba - már javában dolgozott Danubiusán. Mivel ezen a vidéken fakadó források vize is a Dunában köt ki, szükségesnek tartotta, hogy Magyarország néphit szerint mérgező, kénes forrásaival is foglalkozzon. Talán még ifjúkori kirándulása alkalmával 27

9 Deák Antal András: A földárja. Élet és Tudomány, LV. évf. 11. 2000. március 17. 28

0 Deák Antal András: Fokok és árvizek. Élet és Tudomány, LV. évf. 23. 2000. január 9. 28

1 Dr. Tóth Albert, a Tessedik Sámuel Főiskola tanára (Mezőtúr) figyelte meg 2000. május-júniusában az árvíz levonultával Szajolnál és Tiszavárkonynál. Az előbbi 10-40 m, az utóbbi 15-20 m széles. Keletkezésének módját így jelöli meg: a szajoli ártér öblözetéből nagy mennyiségű, az anyamederbe siető víztömeg törte át a folyó balparti folyóhátját. A fok kiszakadását tehát egyértelműen a visszaáramló víz hátráló eróziója hozta létre (kézirat). 64