Deák Antal András: A Duna fölfedezése

Tartalom - I. A DANUBIUSHOZ VEZETŐ ÚTON

A DUNA FÖLFEDEZÉSE Belgrád), majd a Duna mentén Buda és Bécs volt úti célja. A pestisjárvány azonban ter­vének megváltoztatására kényszerítette: Belgrádot elhagyva a Száva, majd a Bosznia és Szerbia határát képező Drina folyó mentén Szarajevóba tartott. Átkelvén a Dinári hegysé­gen Spalato (Split) kikötőjébe ért. 1 5 Útja közben jegyzetelt, felfigyelt a római útmarad­ványokra, építészeti emlékekre, a Balkán sajá­tos etnikai, politikai és gazdasági viszonyaira. E terület problémái iránti fogékonysága ekkor alakult ki benne. Később, a háború alatt, majd azt követően a határki jelölés során az itt élő népek múltjára, a gazdasági és földrajzi viszonyokra vonatkozó ismereteit térképek és könyvek segítségével tovább gyarapította. Nem volt az osztrák katonai és politikai elit­ben még egy olyan ember, aki ezt a török uralom alatt lévő balkáni területet annyira ismerte volna, mint ő. Ennek ő és Lipót császár is később, a karlócai békekötést követő határkijelölés (1699-1701), majd a balkáni és törökországi kereskedelmi lehetőségekről szóló tanulmány írása 1 6 során nagy hasznát látta. Ez a felhalmozott ismeretanyag vetette meg alapjait a Monarchia Hungarica... című kéziratban fennmaradt könyvének is, 1 7 és az abban található térképeknek. 1 8 A konstanti­nápolyi út és kaland nyomán végérvényesen tisztázódott benne, hogy nem a nyugodt közhivatalnoki életre született, ami a dolgok természetes rendje szerint, grófi származására való tekintettel várt volna rá. Elhatározta, hogy a hadtudományokban tökéletesíti magát, és katonai pályára lép. Előbb mate­matikát és csillagászatot, 1 9 majd anatómiát és alkalmazott orvostudományt is tanult. 20 1682-ben — 24 évesen - Svájcon és Német­országon keresztül Bécsbe ment, és I. Lipót császár hadseregébe jelentkezett. Szolgálatát Magyarországon gróf Enea Caprara lovasgenerális seregében kezdte. MAGYARORSZÁG, 1683 Földrajzi-természeti viszonyok A Kárpát-medencében az I-IV. században hatalmukat megszilárdító rómaiak számára Salus Imperii, a Birodalom oltalmazója volt a Duna. Partjai mentén építették ki a katonai őrtornyokkal és helyőrséggel megerősített limest, ennek védelmében pedig a virágzó Pannónia provinciát, amelyen keresztül fontos katonai és kereskedelmi útvonalak vezettek. Ők létesítették az Al-Dunán az első állandó hidat, a Kazán szorosban a sziklába vésett közutat, amely műveket Marsigli csodálattal eltelve fedezte fel és szemlélte. Pannóniai jelenlétüket még ma is őrzik az aquaeductus-maradványok, a katonai erődít­mények alapjai, a völgyzáró gátak, a kövezett utak, a síremlékek, a kőbe vésett felirat­töredékek, a relief- és szobormaradványok, melyekkel Marsigli is találkozott, és amelyeket nagy szorgalommal kutatott fel, gyűjtött majd tett közkinccsé Duna-monográfiájának II. kötetében. A Duna azonban Magyarország számára nem­egyszer a romlás kapuja is volt. Bécs irányából és a Balkán felől egyaránt utat kínált az ellen­séges hadaknak. III. Elemik császár hajói akadálytalanul jutottak el az ország szívébe (1052), de a Duna jelentette a köldökzsinórt a dél felől támadó török seregeknek is. 1526-ban az ország sorsát megpecsételő mohácsi csatát a Duna mellett vívták a törökökkel, ezt követően a győztes hódítókat a folyó vezette egészen Budáig, majd tovább. A 150 év múlva ellenük vezetett felszabadító háborúban, amelynek (1683­1699 között) Marsigli is részese volt, a Duna a keresztény csapatok csatái során ugyancsak nagyon fontos szerepet játszott. Marsigli hadmérnökként számos alkalommal kapta feladatul, hogy a folyón és annak mocsarain át hidat verjen. Az utánpótlást szinte 1 ^ Spalatoban szállt hajóra. 1 6 Lásd: 11. lábjegyzet. 1 7 BUB Mss di Marsigli, Vol. 28. A Monarchia alatt a Magyar Királyság értendő. Marsigli következetesen így emlegeti Magyarországot. 1 8 1702-1703 között J. C. Müllerrel a balkáni államok - Bulgária, Szerbia, Bosznia, Hercegovina, Horvátországtérképét megrajzoltatta, ezek a kézi­ratos kötet elején befűzve megtalálhatók. 1 9 Geminiano Montanarinál 2 0 Pighi és Malpighi vezetésével 12

Next

/
Thumbnails
Contents