Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

egyeteme, számos főiskolája volt a magyaroknak, s húsz év alatt kétségbeesett küzdelemmel mindössze egyetlen anyanyelvű középiskolát tudtak megóvni maguknak. írhat-e az író magyarul bűntudat és kétségbeesés nélkül, miközben tudja, hogy azért a nyelvért, amelyen ír, embereket megaláznak, és csöndes leíki halálra ítélnek? Európa sokáig nem hitte el a gázkamrákról szóló történeteket. A mai Európa ugyanúgy nem hiszi el, hogy a kisebbségi lélekgy ilkolás világos nappal, mosolygó arcok és nemesnek ítélt politikai magatartás árnyékában folyik. írásra tehát, minden etikai és esztétikai fölhajtóerőn túl, az a közvetlen kétségbeesés is ösztönöz: hátha tudok anyanyelvemen - magyarul - olyan mondatokat írni, amelyek a megbénítottak helyett is beszélhetnek. És hogy ne csak a halottaknak higgyük el ismét az élet érthetetlen és szörnyű igazságait. VERŐDÖM, VONSZOLÓDOM Hol a hazám? S hol vannak határai? Üstökön ragad ez a rokontalan, dunai szél s hurcol északra, délre, délkeletre. Az erdők megfeketedve állnak alattam, mint kiégett, gyalogsági laktanyák. Ütődöm kőnek, csillagnak, a tél gyémántos oszlopának s a csonkaság emlékhelyei kíméletlenül fölsajognak. Nincs semmi itt, amit nagy lélekkel el tudnék felejteni. Nincs semmi itt, amit öröknek hinnék! Ó, hány Mohács zivataros délutánjából kellett kimentenem a reményt, hogy ez a mai nap is még a mienk legyen. Verődöm, vonszolódom régi határtól új határig s fölnyög hozzám a letaglózott Börzsöny, Balassi horpadt sírja és én újra rémülten nézek hátra: mögöttem mintha kipusztult madárfajok tolla kavarogna a vörösödő alkonyatban. 95