Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

VAKULNOM KELL ÉLETEM BOLDOG HAVÁBAN - kezdték a verset régi költők. Este volt, szél fújt, a gyertya kis lángja megdőlt. A birsalma, mint elvesztegetett nyarak emléke, körbeillatozta a szobát. Az asztalon kés, könyv és fácántoll hevert s árnyék növesztett meg a falon egy megválthatatlan koponyát. Nem volt a helyén semmi, mégis mindennek helye volt: a földön szétszóródott, gyöngybetűs levelekben rigó kiáltott föl s hazátkereső fecske csirikolt; kertek susogtak jázmin-torokkal és szoknyájukat széthányó szeretők: titkos királyság édesei, kik, mint az erdőtüzek, habzsolták föl maguk körül a levegőt. Távolról nádas zörgött, gyöp-hantú mező dobogott, mintha kísértet-órán a halál hajtott volna nyugat felé fekete ménest: gazdátlan csordát a csataterek összefogdosott lovaiból. Jó volt ilyenkor együtt-remegni velük, együtt remegni a földdel s könyörgő himnuszt írni a haza és a háború istenéhez. ÉLETEM BOLDOG HAVÁBAN - kezdenék verset magam is, ráérősen, ahogy a sétára induló ég Esztergom dombjai fölött megereszkedve havazik s hallgatnék vadlúd-sírást a sorok között: a háborúk visszatérő álmából hátrafelé kiáltó madarakat, mint aki rég nem azt csodálja már, hogy élhet, hanem, hogy életben maradt. 89