Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

KUTYA-SZÍNHÁZ A múlt év januárjában néhány napot kint töltöttem esztergomi házamban. Hó, hó mindenfelé, s fagyon kopogó fácánok. Dolgozni húzódtam ki a dombok közé, hátat fordítva a tűnődések nélkül élő világnak. Embert még véletlenül se láttam a környéken. A fővárosban megszokott társasági életet egyetlen komoly lény pótolta számomra: Kormos, a gazdájától hozzám pártolt puli. Esténként vele indultam el kiszellőztetni fejem a Kilátódombra, ahonnét takaratlanul látni lehet a Bazilikát, a Dunát, Párkányt, a Börzsönyt s a Garam torkolatát, mely napnyugtakor néha úgy vöröslött, mint gyulladásos gége. Kormos jókedvű volt, boldog, szertelen, akár egy szabadságon lévő loboncos tatár herceg. Előreszaladt, meghempergőzött a hóban, s ha tipródó varjakat látott bámészkodni, arrébb űzte őket, mint aki nem szíveli a naplopást, sem azokat, akik csak úgy agyalágyultan várják a csodát. Kutyával ilyen meghitt viszonyban kizárólag kamaszkoromban voltam. Szinte sajnáltam, hogy kint kell éjszakáznia a hidegben. Ez a sajnálat azonban csak futó ellágyulás volt bennem, hisz Kormos nem ölebnek született, nem selyempincsinek, olyannyira nem, hogy a küszöböt önérzetből sem lett volna hajlandó átlépni. Odafeküdt elé, a lábtörlőre, s minden ágreccsenésre és madárhussanásra fölneszelt. Egyik éjszaka megveszekedett, vad ugatására ébredtem föl. Már három óra is elmúlt. Érezni lehetett a hangján, hogy uszul valakire vagy valamire. Kábulatomból ocsúdva vártam: majd kiderül, mire. __ De elmúlt öt perc, elmúlt tíz, és nem csillapodott egyetlen szusszanatra sem. Úgy acsarkodott, ahogy a torkán kifért. Szinte harapdálta, tépte a sötétséget, mint aki minden erejét beleadja az ellenállásba. Ugyan ki járhat erre ilyen későn? Vaddisznó tévedhetett be a kerítésen belülre, s azzal csatázik ilyen arkangyal-haraggal? Nem lehet! Ha vaddisznó volna, minden bizonnyal dúlna-fúlna, hörögne, sőt futásra is kényszeríthetné Kormost. Netán róka? Az meg már rég kereket oldott volna ilyen elszánt fogcsattogtatástól. Akkor pedig ki más? Betörők? Orvtámadók? Szökött kiskatonák? Magyarok vagy szovjetek? Volt már példa ilyesmire; valaki közülük kaszárnyafóbiát kapott, kaszárnyaundort, s nekivágott a vakvilágnak. Heteken át kereste a készültség, amíg megtalálta az egyik üresen álló házban, lesoványodva, koszosan, megszakállasodva. Micsoda hülyeség: épp az én házamat szemelte volna ki erre? De miért ne, amikor magányosan áll egy magas partfal tövében, távol a szomszédoktól. 81