Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, KAPCSOLATOK (1971-1990)

Manapság ezek a jelzők már sértésnek is beillenének. A szerénység ma nem egyéb, mint az élhetetlenség ikerszava. A figyelmesség és a szolgálatkészség pedig, ha nem is éppen őskori fogalmak, a tegnapiság lesajnálandó patináját őrzik. Valami megmosolyogni való anakronizmust. Prunkl János esetében ez a tegnapiság, ez a tapintatos és szelíd korszerűtlenség nemhogy sértő, de kitüntető, sőt magyarázó fogalom. Kulcsszó. Gondolati jelentése ugyanis nem a maradiság hagyományos képzeteit idézi elénk, nem az elbutult vaskalaposságot, hanem mindnyájunk közös tegnapiságát: az elhagyhatatlan gyerekkort. Aki, beavatottság nélkül, csak úgy ösztönösen néz körül ebben a kis teremben, első ámulatában azt is hiheti, hogy gyerekkiállítást lát. Színes, erőteljes, elragadó gyerekfestményeket, amelyeket csodálkozó szem és magasrendű sutaság formált. Amikor először láttam Prunkl János otthonában ezeket a képeket, magam is ezt gondoltam róluk. Erről árulkodtak a képcímei, a témái: egy-egy égbetűnt szüret emléke, egy-egy utazásé vagy a Téli várkisasszony mesékből előlépő alakja; erről árulkodott a stilizálás foka, amely a földkerekség valamennyi gyerekrajzán messziről fölismerhető, hisz ábrázolás helyett csak motívumokat ragad meg. Erdő helyett néhány egymás mellett álló fa sematikus rajzát, vonuló vadludak helyett hullámos, sötét vonalakat. Egy kerti díszmedencéhez Prunkl Jánosnak is elég két hal, egy piros és egy fekete, hogy a medence hangulatát fölébressze bennünk. Egy szomorú fűz megjelenítéséhez is elég neki néhány lefelé hajló zöld vonal, hogy a bánat láthatóvá váljék a világban. De később, másodszori és harmadszori alkalommal, rá kellett ébrednem, hogy Prunkl János képei a látszat ellenére sem gyermekrajzok. Ami gyerekrajz-szerű bennük, azt ő stílusként alkalmazza. Miként egyik festő a kubizmus stílusjegyeit, a másik pedig a túlfűtött expresszionizmusét. Nem tudom ellenőrizni, se bizonyítani, csak föltételezni merem, hogy a minket megelőző századok gyerekei ezred-annyit nem rajzoltak, mint a maiak. Vagy ha rajzoltak is, kusza és bájos irkafirkáikat puszta játéknak tekintették a felnőttek. A huszadik század a barlangrajzok és a primitívnek nevezett művészetek hatására fedezte föl a gyerekek művészetét. Az altamirai falra fölrajzolt lovak s bölények beillenének gyerekkéz munkáinak is. A realizmus görög, illetve európai vaskossága és vérmessége teljesen hiányzik belőlük. Hiányzik a perspektívaigény s a legkezdetlegesebb anatómiai igazodás. Elrajzoltságuk mégis képzeletet mozgató, mert néha épp a túlzással képesek meghökkentően kifejezni a valóságot. Emlékezetesebben, mint a realizmus fölesküdött hívei. Most, hogy erről beszélek, fölidéződik bennem egy angol kisfiú rajza, harminc év távlatából. A tanító azt a föladatot adta az osztálynak: rajzoljátok le magatokat szüléitekkel együtt. Volt olyan gyerek, aki pipacsos mezőn, vonaton, tengerparton rajzolta meg a családi képet, hűen kifejezve azokat a testi arányokat is, amelyek megkülönböztetik őt világrahozóitól, de volt egy kisfiú, aki a fehér rajzlap vakító sivatagában tudta csak odaképzelni magát 50