Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, KAPCSOLATOK (1971-1990)

CSOÓRI SÁNDOR ELŐSZAVA VÉGVÁRI JÁNOS KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUSÁHOZ* Megint egy mérföldkő Végvári János életében. Egy riadóztató dátum: a hatvanadik születésnap. Másokat általában elkomorít és lehangol az ilyen mellbevágó figyelmeztetés, ő azonban csöndes derűvel fogadja ezt is. Ha szokásaiban s életmódjában már rég eltávolodott is elődei világától, ebben a rezzenéstelen nyugalomban föltétlenül a cseléd-ősök, a pásztor-nagyapák ösztönös bölcsességét követi. Az íratlan, nagy törvényt, amely értelmiségi lázadozás és neurózis nélkül nézeti vele az életfogyatkozást, a kíméletlenül múló időt. Szerencsés alkat - szokták mondani az ilyen emberre. Végvári János csakugyan az, de az ő szerencséje nem égi ajándék vagy földi jutalom, hanem a saját magával kiegyezett lélek alkotása. Még pontosabban: egy láthatatlan, belső küzdelem eredménye. Mert ha fölidézem most két évtizeddel előbb festett képeit, inkább egy szellemi s lelki magánnyal viaskodó művész arcképét látom magam előtt, mint az egyensúly-teremtés könnyed bajnokáét. A vásznakról nyitva hagyott házak ajtajai néznek rám, az otthontalanság elüszkösödő sebeiként. Asszonyok és száműzött angyalok járják a temetőket, az elrabolt múlt gazzal benőtt útjait s a megfeszített vértanúk pedig az egyre halasztódó föltámadásra várakoznak. Végvári azokban az években ugyan program és tüntetés nélkül, de mégis határozottan - egy magára maradó kelet-európai művész érzékenységét fejezte ki, az elbizonytalanodó történelemben. Alakjait a lefokozó sejtelem vette körül, hisz ha lebegtek is ezek az alakok, hiányzott belőlük a Chagall-i suhanások dinamizmusa, pompája, költészete. A képzelet verőfénye helyett Végvári általában alkonyati volt. Kék, kék, tűnődő s elégikus. Művészetét, mindezzel összefüggésben, két szellemi és lelki tulajdonság határozta meg: a látomás és az emlékezés. Ezek derengtek át egymáson akkor is, amikor István király, vagy az ikonos pásztor-nagyapa bukkant föl számára az időkből, mint az igazodás mitologikus alakjai. A kortárs festők közül az eltelt két évtizedben kevesen változtak akkorát, mint Végvári János. A gyakran irodalmias témákat ábrázoló művész, eloldva magát minden tematikus megkötöttségtől, a tiszta festőiség tartományába lendült át. Mostani képei egyszerre elvontak és ugyanakkor érzékiek. Elvontak, mert a szemmel és a tudattal fölfogható világ dolgai közül alig ismer rá •A kiállítási 1987. szeptember 11-én nyitották meg az esztergomi Vármúzeumban. 35