Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, KAPCSOLATOK (1971-1990)

az ember valami egyértelmű tényre, tárgyra, történésre, mégis érzékiek, mert a látvány szerepét a színekkel kifejezett lélek mozgása veszi át. Azaz: a lélek mozgása teremt eseményt, történetet s alakít ki szemünk láttára olyan teret, amelynek semmi köze a fizikai térhez, s mégcsak véletlenül se a perspektíva törvénye által tágul és szűkül, hanem a mi organikus érzelmeinktől. Jónéhány képét nézve néha azt érzi az ember, hogy földmélyi képeket lát, elhagyott aknákat, begyógyíthatatlan földalatti sebeket; máskor, parázsló gerendákat és átizzott csöveket a háború idejéből, melyek jelenidejűen izzanak azóta is. Mindenesetre bomlást, romlást, pusztulást. A színek kinyílhatnának a végtelenség felé is, mint Turner metafizikus sárga színei egy délelőttön, de nem nyílnak. Inkább megtorpannak földközelben. Mintha Végvári visszafogottan, sőt némán tanúskodna valamiféle közénk lopakodó végzetről. Erőltetett belemagyarázás ez a képei világába? Nem hiszem. Márcsak azért sem, mert ha színelemzést folytatnánk nála, különös eredményként egy sajátos magyar „színhagyományra" bukkanhatnánk: Gulácsy, Mednyánszky, de főleg Csontváry színeire. Itt ott még Csontváry bizarrnak mondható színvilága is visszaköszön. De miként Csontváry esetében is helyesebb, ha bizarr helyett disszonanciát emlegetünk, Végvári beszédes színvilágában is különös jelentősége van az alkony-vörösnek, az útszéli bíbornak, a túlvilági kéknek, az idegesítő sárgának, a bagolyszem mélyén összecsődült barnáknak, zöldeknek. Ha Végvári elméleteket kedvelő művész volna, mostani képeire aggálytalanul ráfoghatnám, hogy egyrészt Bach abszolútnak nevezhető zenéje hatott rá sugalmazóan, másrészt az avantgárd új zene tárgynélküliségben fogant szelleme. E föltételezésről azonban le kell mondanom, mert lírai absztrakciói mögött nem egy társművészet s nem is a filozófia múzsája susog, hanem saját festői tapasztalata. Elemi erejű festői gondolatok híján, sokakkal együtt, maga Végvári is a létábrázolások szerves föladata helyett a létértelmezésekre szűkítette le művészetét. A „tiszta-festészet"-be vonult vissza ő is, mint amikor költők - átmeneti időre - az anyanyelv sáncaiba, nádasaiba húzódnak vissza. Van néhány újonnan festett képe Végvárinak, amely a hosszantartó korszaka után ismét egy új korszak előhírnökének tekinthetők. Az olaszországi emlékeket idéző világos, homokszínű képeire gondolok. Egyelőre ezek is tárgynélküliek, megfoghatatlan keresztrejtvény-képek, de aki nézi őket, már nem pusztulás - emlékek után kutat magában, hanem tavaszi esők nyomában jár, gólyák körözése alól figyeli a tájat, amely a mindenség vonzó részlete mindenképpen. 36