Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, KAPCSOLATOK (1971-1990)

Csoóri Sándor LÁTOMÁS ÉS EMLÉKEZÉS* Vannak festők - barátaim, illetve kortársaim -, akiknek nemcsak a munkáit s gondolatait ismerem, de még a csuklójuk mozgását is festés közben. Ismerem a szívükre szakadó havazások, rozsdaesők eljövetelét és elmúlását; a másnaposság szégyenével megvert angyal átvonulását a műtermeken, a szájában egy közönséges késsel - egyszóval: a művek megszületésének a környezetrajzát. Nem a titkokat, csupán a részleteket. Sajnos, Végvári János világában s műhelyében nem mozoghattam soha ilyen ismerősen. Találkozásaink közé általában hat-hét esztendő vas-ékét verte be eddig az idő. Pedig az ő világa és az enyém között sokkal rövidebb volt a távolság, mint Esztergom és Budapest között. Világosabbra fordítva a szót: Végvári évekig festőként is a költészet utcáin ődöngött. Képei gyakran egy-egy versből kiszakadt metaforának tűntek. Ki lehetett hallgatni mögülük a múzsák fojtott suttogását, a szavakkal is kifejezhető képzettársításokat, szavakkal is továbbmondható élmények történetét. Szakszerűen szólva: az irodalmiságot. Tíz év távlatából azonban már látjuk, hogy ez az irodalmiság nem kizárólag festői esendőségéből és bizonytalanságából fakadt, hanem törvényes sorsából is. Mire gondolok? Arra a hűségcsapdára, hűségkoloncra, amely a szegénység mélyvilágából érkező alkotókat — mint amilyen Végvári János is - minden időszakban megterheli. Méghozzá művészeten kívüli felelősséggel: részvéttel és szolidaritással. Ki tagadná, hogy pásztorok, cselédek, kocsisok, hóttszegények kopott küszöbéről ugyanúgy föllátni a legmagasabb égre, mint bárhonnan, de a szellem magasabb s korszerű ötvözetébe fölvergődni már gyötrelmesebb kálvária. Egyrészt a terepakadályok, másrészt a nehezen áthidalható távolság miatt, amely a jelképes küszöbtől való eltávolodás veszélyét is magában hordhatja. Hosszú ideig Végvári János is ezért tudott csak araszolgatva előrehaladni. Nemcsak ábrázolta a bejárt út hegy-völgyeit s buktatóit, hanem magyarázta is. Részletezte az élményeket. A régebbi festményein és tusrajzain összezsúfolt képzettársítások beszédesen is elárulják, hogy Végvárit egyszerre tartotta * Elhangzott 1974. június 15-én Végvári I. János kiállításának megnyitóján a Műcsarnokban. 28