Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, PÁRHUZAMOK (1924-1990)

Hogy szétszóródott napjaikat művekben fordíthassák termőre, töredékeikkel jól gazdálkodjanak: - valamely segítő Gazdához itt remélnek közelebb jutni. Szomszédjuk Nap, Hold, Sors, Történelem. Lábuknál kutyájuk. Babits Ádáznak nevezve, így szólítja meg: Elcsavarogsz néha messze innen, /el is tévedsz kóbor hegyeinkben;/ (...) Visszajössz, mert ugyan hova mennél? /Hol lehetne egyéb helyed ennél?" Babits máskor Tündérnek - Csoóri évtizedek múltán Kormosnak vagy Bátornak is hívhatja: innen bármely nevével önmagukat szólítják. És innen mindig így: küldik és hívják egyszerre. Egybehangzóan így üzennek. Mert itt hazaérhetnek. Ide csak így érhetnek haza. Az ember és a nemzet sorsától világtalanul tévelygők, az önlelküktől is üldözöttek látóhelyet kereső, magukra találó életösztönével. 1924 nyarán kezdte meg előhegyi honfoglalását Esztergomban Babits Mihály. Egy Európához kötő történelmi, kulturális hagyományaira büszke magyar kisvárosban - egy magyarként is, európaiként is nagy alkotó. Már beérkezett író volt, a legrangosabbak egyike, - mégis „soha-meg-nem-elégedő" szökevény, akinek nyughatatlan törekvése a mindenség, az egyetemes emberség. Ezért futott „hősen, szüntelen, lélekzetlen", míg nemzete úgy támolygott „az idők sikátorán, / mint átvezetett rab a fogház udvarán / börtönből börtönbe"... Egy értékrontással, - hamisítással fenyegető korszak elől keresett és talált itt menedéket. Egy határokkal megosztó, törvényekkel kirekesztő erőszakos ideológia és hatalom ellenében épített látóhelyet az Előhegyen - a szellemi haza magaslatára. Ahonnan kertje „az egész táj": Európa teljességére határtalanul megnyíló panoráma. Esztergom ilyen felülnézetébe szeretett beleálmodni „magyar Firenzét", - de nem dicsfényesen fennhéjázó „művárost" műcsarnokokkal, amelyben „halott a múlt lelke", hanem tájat, amelyben termékenyen él, működik. Babits szavaival: földet, „amibe vetni és ültetni lehet"... „Nagytávlatú, de mégis bensőséges" helyet - ahogy Babits is meghatározhatta volna; e jelzőket azonban a hetvenes évek végén írta le egy másik író: Csoóri Sándor. Háta mögött hasonlóan tekintélyes életművel: 15 kötettel (köztük verseinek első válogatott gyűjteménye is, továbbá kiemelkedő művészfilmek forgatókönyvei), és szintén értékmentő szökevényként... Abban a levelében fogalmaz így, amelyben „tartós földhasználat" iránti kérelmével a városi tanács végrehajtó bizottságához fordult. Evek óta keresek magamnak olyan - munkára alkalmas - zugot az országban, amely még hamisítatlan természeti környezetben húzódik meg: hamisítatlan fák, füvek, dombok között, a hétvégi Magyarország zsúfolt és szedett-vedett díszeitől távol. (...) Egy ideiglenesen fölállított faházban az írói munkához szükséges nyugalmat és csöndet szeretném végre megteremteni, amelyre a közügyekkel s más lim-lom ügyekkel terhes budapesti életformám már-már alkalmatlanná vált. " „Rossz föld, de megterem itt legalább a csend / virága" - szól ritka elégedettséggel a babitsi Dal az esztergomi bazilikáról 1924-ben. Első költői „birtoklevele" ez az új környezetről, amelyet gazdaszemmel fölmért. „Épen 13