Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, PÁRHUZAMOK (1924-1990)

olyanok, mint otthoni dombjaim / alattam, fölöttem egy kis darab enyim. / Távolabb a város, és túlnan látszik a / szemközti dombról a komoly bazilika." Ez a tekintet egyszerre lát múltat és jövőt-Egy-ként;e/e/ivalónak. Nyitottsága az utána jövőknek is otthonos szellemi birtoklást törvényesít, mindmáig „hatályosan". Nemcsak ez a látvány fogadja ismerősen, de ez a látás kíséri, vezeti barátian és fogadja be az újabb honfoglalók legjavát is. Közülük a legméltóbbként Csoóri Sándort: az ő európai távlatú magyarságának, sokféle műfajban egyaránt líraian személyes alkotóerejének 1980 óta vált Esztergom is - a városunk dombos határában lévő kis ház - termőhelyévé. „Kidöntött fák és bazilika-árnyak" veszik körül, s ahogy ebben a versében vallja: „Hazaérni én már csak itt érek haza (...) Minden porszem a házam népe itt s minden fűszál." (Esztergomi töredék) Egy másikban pedig: „Ideje jött, Uram, hogy kiüljek ide eléd / a dombtetőre. / Látom, borul az égmár templomaid fölött" (Ideje jött) Babits ideje - Babits dombja, látóhelye... Végtelen tartományú idő és tér a városhatár egy másik kies hajlatából feltáruló. A történelem változó és a művek örök ideje: egységük által érzelmeinket, gondolatainkat szárnyaltató. Magaslati idő, mely a teret is áthatja. A legkifosztottabb földet is talajjá termékenyíti, a töredékekből is „egész tájat" alkot. Mennybolttal, amely „örök-kék ég a felhők mögött"... „(...) a fájdalmakból is / világ születik mindig / s a szégyenből is páncélos égbolt" - hogy Babits képes beszédét Csoóri lírai nyelvén folytassuk. Úgy, ahogy lényege szerint valóban folytatódik, az irodalomtörténetben is, - bennünk, esztergomi olvasókban pedig talán még természetesebb egybehangzással. Az európai emberlét mélytengere s változó politikai hullámverések fölött két világra nyíló kilátó, világítótorony-életmű. Talapzatuk a két esztergomi „sziget" is, a még valóban „hamisítatlan természeti környezet". Épületüket magasítja, fényüket növeli az a hagyomány-anyag is, amelyet a kisváros a nagy történelemből megörökölt, amely értelmiségének törekvéseiben, műhelyeiben valamennyire mindig forrásként bujkált, tűzként pislákolt... Amely éppen a két „szigetlakó" - személyük és művük - jelenlététől tört fel buzgóbb akarással, lángolt fel erősebb hittel. A várossal való kapcsolatnak kölcsönös termékenysége ez, amelyre a tanácshoz címzett levelében Csoóri is utal mint remélt lehetőségre, „ hogy eddigi esztergomi vonzalmaimat igazi viszonnyá alakíthassam át és mint a város Szaturnusz-gyűrűjén mozgó író, a helyi szellemi életbe is bekapcsolódhassak. Szerencsés esetben az én Esztergomhoz való kötődésemnek még személyemen túli hozama is lehetne, mivel a magyar írói, képzőművészeti és filmes műhelyek néhány kiemelkedő képviselője munkatársam, illetve a barátom - Sára Sándortól Szervátiusz Tiborig, Szécsi Margittól Kósa Ferencig, hogy csak a legközelibbeket említsem. " Erről a „hozamról" is, személyes barátságról is jónéhányan tanúskodhatnak az esztergomiak közül. Nem utolsósorban azok a jeles festőink, akik Csoóri14