Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, PÁRHUZAMOK (1924-1990)

Az esztergomi Helikon-vidék történelmünkkel szűkülő és táguló látókörének központjául két magaslati helyet is kitüntetett. Földrajzilag csak dombok ugyan, ám szerepük jelentősége a honi művelődésben, irodalomban mindkettőt valóban heggyé emeli. Igazolván látszólag „nagyzoló" elnevezésüket: Várhegy, Előhegy. Az előbbi látóhelyről a város - kezdettől fogva, hosszú századokon át - a „nagy" történelem tágasságában, Európa közelében szemlélheti önmagát. Itt, a Várhegyen, ahol a történelem „készül": ennek korszak-rendítő és alkotó mozgásai és hősei késztetik felszínre törni az ihlet ősforrását is. Miután a királyi országlás székhelye a tatárdúlást követő évtizedben Budára költözött, nagyralátó érsekek tartották fenn, táplálták, sőt növelték a várhegyi központ sugárzó erejét. A reneszánsz humanizmus Vitéz Jánossal, Bakócz Tamással szövetkezett múzsái e helikoni csúcsot újra teljes fénykörbe vonják. A magyarságnak Esztergom Várhegyén át soha ennyi világló híradást nem üzent még Európa s a csillagos glóbusz - és soha még ilyen közelről... Aztán a félhold diadalmas fényében már csak egy romladozó végvár magasodik, melynek főszerepet a nagy történelem csupán hadászati téren juttat. Falain - tíz év megszakítással - kívül reked Európa, s legfeljebb ha ostromgyűrűivel közelíti meg. A Várhegy felől pedig csupán a segélykérés sugároz a Nyugat figyelmére érdemes jeleket. Több mint két és fél évszázad fegyverzajában éppúgy, mint a harcközi szünetek feszültségében vagy nincstelen közönyében e vágvárról nem, - de benne „hallgatnak a múzsák." A török- és kuruckor hadjárásai nyomán nemcsak e hajdanvolt Helikon magaslatán, hanem Esztergom egyéb település-részein - akkor még külön városkákban - egyaránt valóságos holt vidék fogadj a a lassan visszatérő életet. Kiterjedt rommező, amelyet uralkodói és helikoni dicsőség visszfénye sem ragyog be magasztos tragikummal; kevés emberi lélek - polgár és paraszt -, akik csak elszenvedői a „nagy" történelemnek. Miközben „kisemberi" életük stációi mindenkor olyan változatlanok, mint ama megváltó hősüké: a Szentírásba, képekbe, szobrokba örökült Kálvária-út. Ennek egyik ábrázolása a szintén földig pusztult szenttamási városrész domboldalában akkortájt épült - falusiasan szerény-szép barokk plasztikával -, amikor a szomszédos Várhegy monumentális átalakítása elkezdődött. Ami a 19. század végére Esztergomban fenn és lenn újjáépül: jellemzően megváltozott Helikont rajzol elénk. Fenn is, lenn is a „nagy" történelem helyén - és együttesen - formálódik ez a más arculatú Múzsa-vidék. A Várhegy a Magyar Sión fennsíkjaként szolgál, hogy felmagasodjék rajta egy Vatikánt mintázó prímási főváros. Az egyház történelmi szerepét, súlyát őrző központ, amely érdeke kívánta hagyományos óvatossággal tekint a korabeli Európa progresszív mozgalmaira. Ugyanígy működik közre szellemi befolyásával, anyagi erejével lefelé, ahol megindult a Várhegy alatti kisváros újjáéledése. Ehhez a „magas" mecénás részvállalása nélkülözhetetlen segítség; és épp ezért elkerülhetetlen a következménye is: az a fékező hatás, amelyet a reformkorban, majd a dualizmus idején a helyi polgárosodás menetére gyakorolt. A 10