Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

IDEJE JÖTT Ideje jött, Uram, hogy kiüljek ide eléd a dombtetőre. Látom, borul az ég már templomaid fölött. Az októberesedő kertben kutyám is a legkövérebb rózsáidat harapja ketté, mint trágyadombra kidobott kakasfejet. Szervezkedik a romlás ellenünk, Uram, kár volna letagadnunk. Én, aki túl akartam élni szememben fényeidet, szemetes világtájakat látok naponta egymásba csúszni s tengerbe köpködő, fásult birodalmakat. Füst, füst, mérgezett por és mérgezett szavak bandája csatangol csöndes óráink között. Mi lesz vízcseppjeiddel, Uram? Mi lesz hóharmatoddal? Mi lesz ájulásba zuhant, zsoltáros méheiddel? MIFÉLE BÚCSÚ-PRÓBA EZ? Itt a fák közt, a völgyben, suhansz át rajtam hangtalan. Egy költöző madár árnyéka is lehetnél bennem, vagy megzavarodott szerelemé, mely lélegzetvisszafojtva keres kiutat a nyárból. Miféle búcsú-próba ez? Miféle orvkísérlet augusztusban? Gyakorlod már te is az eltávolodás lassú siklórepülését a földről, mit a halál minden élővel ravaszul betaníttat? Szél borzolja föl a szomszédos lucerna sarjút, mint elfekvő, nagy állatok szőrét a vihar. Hidegzöld levelek fordítják felém ártatlan arcukat. Vak, vak, vak mindegyik. Szöcskék ugranak fölöttük át ezüstösen a semmibe. 123