Csernyánszky Mária: Az Esztergomi Főszékesegyházi Kincstár Paramentumai

Tartalom - I. A paramentumok liturgikus fejlődése, anyaga és technikája

4 tárakban gyakran és nagyszámban szereplő díszítő kárpitoknak, szőnyegeknek és egyéb textiliáknak ma már — sajnos — nincs nyoma. * Alihoz, hogy e paramentumokat a textilművészet szempontjából megfelelően méltathassuk, mindenekelőtt meg kell ismerkednünk azok liturgikus fejlődésével.

1 A miseing (alba) már a VIII. században a liturgikus ruhák közé tartozik. Valószínűleg a késő császárkor hosszú alsóruhájából származik. Díszítése a XVII. századig nagyon változatos : arany és színes selyemhímzéssel ékesítik a nyaknál, az ujjakon, valamint az alján is alkalmaznak elől és hátul egy-egy hímzéscsíkot (pariira). Ezek a hímzett albák «albae paratae» néven szerepelnek a régi leltárakban. A XV11. századtól kezdve mind gyakrabban szegélyezik csipkével, mely a hímzést lassan teljesen háttérbe szorítja. Általában, nálunk miseruhának nevezik a casulát, melyet csak a szentmise bemutatásánál használnak. Számos egyéb szertartásnál a vecsernyepalást (pluviale) szerepel. Ez a bőredőjű és méltóságteljes paramentum a X. században lép a liturgikus ruhák sorába. A szerzetesek esőköpenyéből származik, — ezért pluviale a latin neve. A hátrészét díszítő pajzs a csuklyából fejlődött ki. Előrészén végig nyitott, szétterjesztett alakja félköralakú, vagy ennél kisebb körszelet. Ezt a formáját napjainkig megőrizte. Valaha a casula is hasonló harangalakú palást volt. A XII. századig megtartja ezt a sátorformát, innen származik a latin casula elnevezés: ettől kezdve oldalai egyre rövidülnek úgy, hogy a XV. században már nagyon hasonlít mai alakjához. A XVII. és főkép a XV

III. sz. bárok ízlése az egészen kisalakú, hegedűidomú casulákat ked1 A két legfontosabb munka : BOCK. FRANZ : Geschichte der liturgischen Gewänder des Mittelalters. Bonn, 1859. és BRAUN, JOSEPH : Die liturgischen Paramente in Gegenwart und Vergangenheit. Freiburg i. Br., 1924.