Bodri Ferenc [összeáll.]: Dévényi Iván 1929-1977 emlékkönyv

Tartalom - Kötődések, érdeklődés és kapcsolatok

indoklásául már a kapuban lobogtattam céduláim, majd örömmel vágtam zsebre újra, amikor kiderült, Iván jobban lett, hazaengedik, délután majd otthon kereshetem. Haláláról a szokásos vasárnap délutáni látogatásra ké­szülődve értesültem: déltájban a harmadik infarktus vég­zett vele. Utolsó levelét Bálint Endréhez írta. A festő vá­lasza a Sorsomról van szó című gyűjteményének lapjain olvasható. & Hogy Dévényi Iván mi mindenről írt jeles tanulmányo­kat, pontos beszámolókat és precíz ismertetőket az itt jelzett végpontok szűk kalodájában telt rövidke 21 eszten­dő során, ezt a beszámolómra gyűjtögetett jegyzeteim mutatják. Szerteágazó munkásságáról, a magyar képző­művészeti és irodalmi életben való állandó jelenlétéről tanúskodnak a Vigília és a Jelenkor, a párizsi Magyar Műhely, az Eletünk és az Új Forrás, ritkábban a Napja­ink és az Alföld, folyamatosabban a Művészet és a Nagy­világ, a budapesti Látóhatár, az egykori Műgyűjtő évfo­lyamai, A magyar irodalomtörténet bibliográfiájának eddig megjelent kötetei. A hetilapok közül az Űj Ember, a Budapester Rundschau, a hírlapok közül a Magyar Nem­zet, a tatabányai Dolgozók Lapja és a szekszárdi Népúj­ság fóliánstemetője. Régi emlékekről pereg a por, ha egy­egy „bibliográfiai tétel" szemem elé kerül. Adat és emlék egybefolyik. Tájékozódásom alapjai mindezek mellett az ismert kol­lektív tanulmánygyűjtemények: a Vajda Lajos- (1972), majd a Csontváry-emlékkönyv (1976), a Magvető Alma­nach és a Képzőművészeti Almanach antológiái, a Kor­társak Kassák Lajosról emlékezetes vallomástevése (1975) és néhány hasonló, ritkábban forgatott kötet lapjai. Előbb egy-két sokszorosítva megjelent apró füzet: az Esztergom és környéke irodalma, zenéje és alkotóművé­szete, az 1919-es esztergomi Népszava repertóriuma az „irodalmi munkásság" kezdeti, majd kényszerű idejéből, utóbb a Tihanyi Lajos (1968), a Kernstok Károly (1970), végül a Thorma János (1977) művészetét bemutató pálya­rajzok apró albumai, a Vörös Béla alkotásait reprezentáló 173

Next

/
Thumbnails
Contents