Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

tek szét és vittek át vagy 1600 darabban az új bazilikába, hogy ott újból összeállítsák? — Egyetlen ami a régi, török előtti katedrálisból megmaradt. . . — Rémes nálunk ez a török vízözön — ekhózza vendégem az obligát frázist. De én hirtelen, magam sem tudom miért, indíttatva érzem magam, megvédeni a törököt. — A törökök? Mondd inkább: a mérnökök! — kiáltom, mert hisz a régi bazilika állt még, mikor visszavettük Esztergomot, s a restauráló prímás talajegyenesítő műveletei közt dőltek össze az utolsó tornyok. Könnyebben esik nekem, hogy mégsem mindent a török pusztított el, s inkább a magunk ügyetlenségét vádolhatom . . . De egy és más mégis megmaradt, s aztán itt van ami azóta lett, az egész gazdag barokk, kiegészítve a kis műtörténetet, melyet e magyar Firenze ad. S naiv, primitív faragású barokk szobrokra gondolok, színes kőszobrokra, melyek ott állnak a szabad ég alatt, a festői Szent Tamás-dombon, ami idelátszik; szabadban állanak s romlanak esőtől, naptól, hótól, kálvária-szobrok! Talán nem is művészek faragták, csak egyszerű magyar mesteremberek; de mégis, mennyi önkénytelen művészet s fantázia az ostoroztatás e jeleneteiben, mennyi magyaros karakter némely arcon, mily gyöngédség s szépség, főleg e sirató aszszonyok alakján! Ott állnak a hegyélen, a szélben, hajadonfőtt és talapzat nélkül, s mintha 27