Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

kein, a Kolozsvári testvérek vagy a titokzatos M. S. mester alkotásain, amikből másutt valóban csak keveset láthattak. Bizonyos lokálpatriotizmussal mutatom a Pázmány Péter szép barokk faragású sétabotját, s szívesen eltitkolom, amit egy bennfentes szakembertől hallottam: hogy a nevezetes bot aligha érintette valaha a nagy kardinális kezét. Procc gőgöm dagad a velencei csipkék, angol gobelinek és kínai porcelánok árnyékában. S még a színes viaszképsorozatot is családias fölénnyel szólom le, mintha az én nagybácsim lett volna az a jámbor kölni nagyprépost, aki nyugalmas óráiban pepecselt vele. S úgy bámultatom meg a San Marco hercegnő szelencegyűjteményét, mintha magam szíttam volna ki a tubákot minden szelencéből . . . A Baedeker-hév még most is elragad, s alig állom, hogy ne beszéljek a kincstárról, az apostoli keresztről, mely Francesco Francia műve, s a csodálatos Mátyás-kálváriáról, melyet itt nem avval szoktak dicsérni, hogy Pollaiuolo készítette, hanem hogy ennyi meg ennyi drágakő van benne. . . Általában Esztergom mint műváros tagadhatatlanul nagyzoló jellegű: méretre és drágaságra büszke. Maga a bazilika Európa egyik legnagyobb temploma; majd agyonnyomja a hegyet, amin áll; fala 17,5 méter vastag az alapoknál; oszlopait hét ember foghatja át kinyújtott karral; főoltárán a világ legnagyobb oltárképe, kár hogy nem a legszebb is egyszersmind; az orgonának 3483 25