Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

{Délelőtt) Hajlongj csak ingj remegj te bűnös nyugalom. „Mit álmodtál, kedves?" — kérdeztelek elébb. Nekem mindig vádló, rossz álmaim vannak: nem szégyen-e társa ma a nyugalomnak? Veszem a fűnyírót s a fanyeső ollót; megyek, hol a zsering s vad gaz összetorlott, ami, munka hijján, megfojtja a kertet, mint a gondolatok hálója a lelket. Jó volna irtani, munkában izzadni; emberi törvényt a vak bozótnak szabni. Ami Istentől van, rendetlen, vad dolog: csak azt mondom rendnek, amit én rajzolok. Oh gonosz ermészet! ellenséges világ! Szakállas butrjánzás, engedetlen csirák! Óh irtó mámorom! óh gyilkos gyönyöröm! Kemény fonadékát vágom, ölöm, töröm . . . Megdől ollóm előtt a tüskés gyülevész. Meginog és poshadt, kusza boglyakba vész. Vágom hatalomban, átforrósult hitben: a nap ugy néz rám, mint zsarnokra az Isten. Kábulok. A szemem lehunyom. Mi haszna? Nagyonis sokáig bámult már a gazba. S tudom, majd ha este elfújom a lámpát, szobám éjében is füvet és torzsát lát. 16