Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

rabok nyüzsgését, vagy a polinézi gyarmatos, néger szolgáit ha nézi, ugy állok fönn a lépcsőfordulón sárga kalapban. S órahosszat nézem a munkát. Pedig sem évem, se pénzem kis gyarmatunk álmára nincs elég. Játék ez. Sem úr, sem úrnál dicsőebb munkás nem vagyok. Csak úgy nézem őket, ahogy hallgatjuk a fülemülét. (Később) De nem fülemüle muzsikál, hanem a szél zakatol, minthogyha hosszú táviratot kopognának valahol; kopog, fürészel, von, csikorog: dróttalan Morse-jelek, érthetetlen s végérhetetlen sziszegés a mezők felett s dombokon át, idegesítő izenet egy idegen vidékről. Valahol lehűlt a levegő hirtelen s mert egyetlen életbe kötve e földön száz távoli táj, ami egyik oldalon történt, az a másik tájon is fáj. 14