Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Jegyzetek

résztvevői az Esztergomi Nyári Egyetem 10-13 ifjú hallgatója. A Magyar Sión augusztus 10-i száma névtelen nekrológ­jában főként lexikális adatokat sorol. * Az 1941. október 9-i írás szerzője Simándi Béla vagy Einczinger Ferenc. Einczinger Ferenc (1879-1950) Festőművész, a húszas évek elejétől az esz­tergomi Takarékpénztár tisztviselője, 1938­tól igazgatója. A jeles helyi „pék-dinasztia" tagja, kereskedelmi érettségit Budapesten tett. Előbb a Felvidéken (Léva, Ipolyság) műkö­dött különféle pénzintézeteknél, 1920 után szü­lővárosába került. Ifjabb korában többször tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Nyugat­Európa nagyvárosaiban, itt főként művészet­történettel és festői stúdiumokkal foglalkozott. A Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társa­ság egyik alapító tagja, majd tevékeny alel­nöke (az elnök dr. Leopold Antal prelátus-kano­nok). Einczinger több tárlatot rendez a Tár­saság képzőművész tagjai és a Társaság barátai számára, néhány önálló helyi kiállítása is volt impressziv indíttatású műveiből. Az Esztergomba kerülő Babitsnak a telek­vásárlás és a későbbi bővítések során több ízben segítségére volt, ismeretségük, majd barátsá­guk a húszas évek közepétől követhető. 1928­tól a Képzőművészek Új Társaságának tagja 161

Next

/
Thumbnails
Contents