Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

1924-ben történt, hogy az évi végelszámolásnál az egyik könyvkiadótól nagyobb összeg járt Babitsnak. Ritka eset magyar írónál! De a „nagyobb összeg" kifejezést is egy író fogalmaival kell mérni, ebben az esetben egy olyan szerény igényű íróéval, amilyen Babits volt világi dolgokban. Nem emlékszem pontosan, hány millióról volt szó (ekkoriban milliókban beszéltünk), de azt tudom, hogy így szólott a dilemma, amellyel Babitsék fogadtak: vegyenek-e ruhákat az asszonynak, vagy vegyenek valami mást? Erről a „valami más"-ról hamarosan kiderült, hogy Babitsék egy kis házikóról álmodnak! Akárhol, akármilyen messze, akármilyen kis vityilló, de ház! Az övék! Különösen Babitsné erősködött, hogy nem kell ruha, ház kell! Magyaráztam nekik, hogy két-három ruha árából nem lehet házat venni, még kis vityillót sem. Nem tágítottak. Nekik ház kell! Majd még kerül talán valahonnan, mindenesetre el akarják kezdeni a gyűjtést. Tegyem el nekik a pénzt, úgy hogy ne romoljon. Akkor már mindenki tudott a pénzromlásról, még ők is. Húzódoztam a kényes feladattól, de nem tágítottak, nem térhettem ki. Elvittem a pénzt a bank tőzsdeosztályának vezetőjéhez, megmagyaráztam neki, hogy kié, hogy az milyen szent pénz és hogy venni kellene valamit pénzromlás ellen. De a világért se valami játékpapírt! Nem tőzsdézni akarunk, csak vegyen valamit, ami megőrzi a pénz értékét, már amennyire ez lehetséges. Jó, mondta, 114