Bende Lajos: Esztergomi repülőipar története 1933-1989

Megalakul a MOVERO esztergomi sportrepülő egyesülete

kívül a strázsa-hegyi hangár építéséhez megengedte, hogy a közeli kőbányából termeljék ki a követ. Esztergom környező települései is időnként segítették adományaikkal a repülőgép építéseket. Ezen kívül több személy is támogatta az egyesületet, például a főispán úr is. 1933. szeptember 10-én vasárnap rendezték az Országos Trianoni Csillagtú­rát, melybe az esztergomi Sportrepülő Egyesület is bekapcsolódott repülőnap rendezésével. Itt vitorlázó és sikló repülőgép bemutató volt a nagyközönség részére. E bemutatón budapesti pilóták is részt vettek motoros repüléseikkel. A MOVERO esztergomi egyesületének vezetői köszönetüket nyilvánították ki az Eternit Műveknek a fedőanyagért, Toldy József úrnak a lakatos mun­kákért, Marosi József nagykereskedő úrnak a zárak és kulcsokért, Komáromi Ferenc úrnak a faanyagok és a szállítások ingyenes lebonyolításáért. 1934. január 15-én tartott ülésén Madaras Aurél beszámolt az egyesület mun­kájáról, ahol kiderült, hogy a tagok száma 136, ebből a pilóta növendékek száma 38. Berencz György pénztáros jelentése szerint az egyesület bevétele 940,33.- E kiadása 930,- P volt a múlt évben. Foglalkoztak továbbá Dorog nagyközség ajánlatával, melv szerint 600 pengőt szavazna meg a repülés fej­lesztésére. Ennek megbeszélésére vitéz Dudás Lászlót kérték meg. 1934 no­vemberében Mitter Lajos és csapata elkezdte egy Hol's der Teufel gép építését az Oltósy-féle kis műhelyben. A strázsa-hegyi repülőtéren december 2-án szép enyhe idő volt, többen „A" vizsgát tettek, többek között Gerendás Ferenc, Pottyondy István és a kiváló modellező a kis Sipka László. Közben december hóban megindult a modelle­zés a csolnoki levente otthonban, amely Könözsy Endre főoktató érdeme volt. Motornélküli modell verseny volt a Hármashatár-hegyen, 1935 áldozócsü­törtökén. Esztergomból Sipka László reáliskolai tanuló két saját tervezésű és építésű modellel vett részt. A versenyzsüri Sipka modelljeit a legjobbak közé sorolta és jutalmul egy Bécs-Budapest közötti repülőúttal ajándékozta meg. A versenyen Obermüller Ferenc a Reál Iskola igazgatója, az esztergomi MOVERO részéről pedig Bodnár László titkár és Fekets Sándor oktató képvi­selték az intézetet és a sportrepülő egyesületet. 1935. június hóban Tokod község 700 pengőt adományozott egy gép megépí­téséhez. A Budapesti Műszaki Egyetem nyári táborozásán július 1-től 16-ig 15 fő vesz részt a Strázsa-hegyen. Oktatójuk Steff Tibor a Műszaki Egyetem Sportrepülő Egyesületének vezetője volt. Ezután a cserkész repülők táboroztak augusztus 1 -tői egy hónapig, oktatójuk szintén Steff Tibor volt. 22

Next

/
Thumbnails
Contents