Bende Lajos: Esztergomi repülőipar története 1933-1989

A fémtechnológia meghonosodása

ezért a vitorlázó repülőgépek gyártását az alagi AKKU (Alagi Központi Kísér­leti Üzem) részére kellett átadni. Itt a Sportárutermelő NV-nél minden erőt a JAK-18 gyártásának előkészületeire kellett fordítani. Az előkészületi munkák 1952-1953 években történtek meg. Az előkészítő munkák magukba foglalták a dokumentáció beszerzését, a rajzok honosítását, szöveges részek fordítását, a háttér ipar megteremtését, melynek megszervezésében a Minisztériumnak kellett a hathatós lépéseket megtennie. Ekkor a gyár főmérnöke Lampich Ár­pád volt, aki a szervezési munkán túl átnézte és ellenőrizte a dokumentációkat és a számításokat. Ehhez a technológiához nagy beruházásokra is szükség volt, úgymint: présgépek, hőkezelő berendezések, vegyipari technológia hono­sítása, és a különböző külső cégekkel való kooperáció megvalósítását is a Mi­nisztériumnak kellett intézni az ország különböző üzemeivel. Az előkészítő munkálatok éveket vettek igénybe. Ekkor már a gyár igazgatója Lehner Károly (1919-1976) volt, aki 1951-ben végzett a Gazdasági Műszaki Akadémián és utána mindjárt a Sportárutermelő Vállalathoz nevezték ki igazgatónak. O rendkívül agilis ember volt, aki a há­ború alatt ismerkedett meg a repülőgépek szerkezetével, mint szerelő. Nagy tervekkel indult, melyekből sokat meg is tudott valósítani. Lehner Károly igaz­gató megbízta Lampich Árpád főmérnököt, hogy a kezdő tervezőknek előadá­sokat tartson a repülőgépek szerkezetéről, aerodinamikájáról, terheléseiről, stb., mindezt az ebéd után, a munkaidő befejezése előtti időben biztosította. Ezen előadásokon sokszor részt vett Lehner Károly is. Ezeken az előadásokon fiatal, lelkes műszakiak nagyon sokat tanultak, amelyeket később sok helyen tudtak alkalmazni munkájuk során. 1953-ban a repülőtér déli részén a háború miatt abbahagyott építkezés - nagy szerelőcsarnok és melléképületei - befejeződött. Ide már ki lehetett vinni a JAK-18 összeszerelését. Itt volt a repülőtér, a starthely az irányítótoronnyal. 1953. október-november hóban még egy új R-08 D PILIS sorozat is elkészült, melyek csehszlovák súlypontkioldóval (ez kétoldalt volt elhelyezve a kabin oldalán) zárt plexi kabintetővel, kerékfékkel, rugózott csúszóval és szárnvvég­csúszóval készültek. Ez évben még egy R-18 c KÁNYA sorozat is el lett indít­va, melynek gyártása áthúzódott a következő évre. A HA-RUC lajstromjelű gép készült el elsőnek és a csapatpróbákon sokat vontatott. Az év végén még egy kis sorozatú OLIMPIA-MEISE (CINKE) is elkészült. 1954 tavaszára az elkészült R-18 C Kányákat berepülték és átadták a Repü­lőszövetségnek. A JAK-18 előkészületei közben tovább mentek a nagyjavítások is Bücker-131, ZLIN-381, UT-2, GÉM gépeken, és itt már beléptek a JAK-18 javítások is. 103

Next

/
Thumbnails
Contents