Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása
Tartalom - SPECIÁLIS RÉSZ
xv.§. Ha pedig már helyreállításról beszéltünk, lássuk azt is, milyen helyreállításra volt szüksége a várnak. IV. Béla, Magyarország porig sújtott királya a háború pusztításától elszenvedett annyi szerencsétlenség után legfontosabbnak tartotta, hogy amikor a haza helyreállításához lát, először Istennek és a szent városnak valami áldozatot felajánlhasson abból, amit visszakapott. Ezért teljes szívvel azon volt, hogy Esztergomot helyreállítsa. Nem kevés segítséget nyújtott neki ebben Váncsa István érsek, az elhalálozott Mátyás utódja, aki azokban a viharos időkben valóban teljes szívvel-lélekkel az egész ország helyreállítására törekedett, és ily módon méltán ő volt a magyarok közül az első, akit IV. Ince pápa bíborosi ranggal tisztelt meg. ö tehát Béla irányításával mindent, amit lerombolva talált, helyreállított; és miként a király a falakat, úgy ő, az érsek, ahol mód volt rá, a templomokat hozta helyre. Nem hiányoztak azok sem, akik ha nem is a méltóságban, de a felépítésben való fáradozásban követték őt. Ezek ugyanis zavargásokkal teli idők voltak, amikor hol ezek, hol azok háborgatták őket. Amit tehát Váncsában dicsértünk, ugyanazt megtalálhatjuk Lodomérban, aki a vár újjáépítésében verejtékezett, melyet nemcsak, hogy visszaállított korábbi virágjába, hanem saját korának a váron ejtett rombolásait is kijavította. Növelte tehát a palotát, és mindennel el is látta. Ha nem bővítette volna Csanád, akkor ezt megtették volna Lajos néven első magyar király idejében 6 3, hiszen ezen időknél boldogabbat Magyarország sohasem látott. Ekkor megnövelték a kanonokok számát, és dotációját. Kanizsai János pedig, aki Zsigmond idejében a magyar egyházat irányította, a legnagyobb méltóságú király támogatásával a Szent István prépostságot - miként hívták -, alapította, olyan járandósággal, hogy hat kanonok könnyedén megélt belőle. Azonkívül a bazilikához kápolnát épített, melyet már mint Szent Márton kápolnáját dicsértük 6 4. Magát a bazilikát pedig, mivel az idő vasfoga sok helyen kikezdte, Szécsi Dénes olyan fenséges szépségbe öltöztette, hogy sokban korábbi ragyogását is felülmúlta. Hasonló buzgalommal 63 Másolási hiba: Nagy Lajost kell érteni. 64 Lásd: 58. lábj. 76