Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása

Tartalom - SPECIÁLIS RÉSZ

díszítette a várat Vitéz is, mikor is azt különböző művészi alkotásokkal és festményekkel ékesítette. Bakócz Tamás az Isten Anya tiszteletére a bazi­likához - ahogy már említettük -, egy másik kápolnát építtetett, amelyben mind ez ideig a várőrség istentiszteleteit tartották. VI.§. A királyok és az érsekek fáradozása folytán a vár és az esztergomi temp­lomok annyit gazdagodtak, hogy úgy látszott, a korábbinál sokkal nagyobb ékességre és méltóságra tettek szert. A Szent Szűz bazilikán kívül több helyreállított templom és kápolna volt. Ehhez járultak még az érsekek és a kanonokok székhelyei, ezeket konzisztóriumoknak hívják, és mindegyik különleges építmény volt. És miként a Szt. István prépostságon kívül létezett még a vár alatt kettő másik is, az egyik a Szent Tamás, a másik a szent­györgymezei Szent György prépostság, melyek mindegyikében néhány kanonok élt, ugyanúgy elegáns és pompás volt itt a papi hivatal is. Ezen kívül volt hét plébános - öt a szabad királyi városban, kettő a mezővárosok­ban akiknek csaknem minden vasárnap a várba kellett menniük, hogy a székesegyházban az ünnepi szertartáson részt vegyenek. VII.§. Egészen II. Lajos király elestéig tartott a helyreállított vár dicsősége, az ő halála után ugyanis, bár a várunk nem pusztult el az itteni török önkényu­ralom és iga alatt, ezekben az időkben azonban nagy károkat szenvedett. Először Szulejmán szultán súlyos csapást mért rá, midőn fenyegetéseit és dúló haragját naponta itt is, ott is - saját kárára is - kipróbálta rajta. Buda kifosztása és a környék elpusztítása után ugyanis erre a vidékre vonult, és pestisként grasszált, mindent elragadott, amit csak ért, és sok kárt okozva zsákmánytól roskadozva úgy, ahogy jött, még ugyanabban az évben - 1526­ban - el is hagyta az országot. Távozása után Zápolya János nyújtotta ki kezét 77

Next

/
Thumbnails
Contents