Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása
Tartalom - AZ ESZTERGOMI ÉRSEKSÉG RÖVID BEMUTATÁSA
Ha sejtésem nem csal, mindenekelőtt az érsek belátása szerint vezették be ezt a helynöki méltóságot, és úgy vélem, hogy azt az érseknek a lelki ügyekben vikáriusa és helytartója kapta. Azt, hogy ez szerencsés döntés volt, a király és a rendek hosszan tartó gyakorlata mutatja, hivatalosan is jóváhagyták, majd rendeletekkel és szentesített törvényekkel megerősítették úgy, hogy már csak nagyon ritkán, és csak legvégső szükségben fordult elő, hogy ezt a tisztséget az érsekek töltötték be. IV.§. Az esztergomi érsek az országbírók egyike Úgy gondoljuk, hogy erről a jeles kiváltságról külön is szólunk, de egyelőre folytassuk azt, amiről eddig beszéltünk. Ha ugyanis az érsekek fő- és titkos kancellárok voltak, és ugyanígy királyi személynökök, akkor kézenfekvő, hogy a legfelsőbb bírók vagyis az országbírók közé az esztergomi érseket fel kellett venni. És így is tettek: a királyok rendeletére az érsekek mindezen legmagasabb tisztségeket megkapták, egyúttal az ország bíráivá is kinevezték őket. Ennek a méltóságnak a kimagasló voltát megsejthetjük abból, hogy maguk a királyok sem vonakodtak az általuk betöltött isteni feladatuknak részeseivé tenni, és ennek érdekében legfelsőbb igazságtevőknek, vagyis bíráknak nevezzék őket; és ezt mind a népek általános joggyakorlata, mind pedig Magyarország hagyománya alapján. Éppen ezért biztos, hogy a hétszemélyes táblán is egykor a király elnökölt. Valójában, mivel közben megnövekedtek a királyi fenséghez való folyamodások és az ügyintézés terhei, valamint a vitás ügyek is napról napra szaporodtak, ezt a tisztséget felosztották a királyhoz legközelebbi férfiak között, akiket ezért az ország rendes bíráinak hívtak. Ezek ma is Magyarország nádora, a királyi kúria bírója ítélőmester, valamint az esztergomi érsek. Az ország dekrétumaiból merítettük ezt. I. Mátyásnál 16 1 olvashatjuk: Mivel az országbírókat többször szokták 161 VI. dekrétum, LXVIII. bekezdés. Valamint Zsigmond VI. dekrétuma, 1. bekezdés, és Ulászló I. dekrétuma XXXIII. XLII. LXX. bekezdés 140
